Keresés
17O
Budapest

Matt Damon mondatonként egymillió dollárt kaszál

Fiji- 2016.07.22. 09:10
360
Matt Damon, aki azon kívül, hogy a világ egyik legnagyobb filmsztárja, azt is elmondhatja magáról, hogy már-már szinte meg sem kell szólalnia.
Forrás:Getty/Europress

Legújabb filmjében, a Jason Bourne-ban ugyanis mindössze 25 mondat hangzik el a szájából, a gázsija pedig 25 millió dollár, ami azt jelenti, hogy mondatonként egymillió dollár üti markát. Nem kell rá irigykedni, megdolgozott a pénzéért, elvégre felpörgetett akciófilmről van szó.

Az elmúlt évek rengeteg sikere mellett van egy fájó kudarc is a színész karrierjében, amit máig nem hevert ki. Ez pedig a 16 éve bemutatott Vad lovak, amelyet sem a közönség, nem a kritikusok nem szerettek. Damonnak meggyőződése, hogy remekműről van szó, de a gyártó Miramax stúdió tönkretette. A rendező, az Oscar-díjas Billy Bob Thornton (Pengeélen) négyórás filmet készített, aminek az első vetítésén a stúdiófőnökök elaludtak.

Meg kellett vágni a felére a produkciót (1 óra 56 perces lett), és ezzel Damon szerint elveszett a lényeg. A másik csapást az jelentette, hogy a stúdió a film teljes zenei anyagát kidobta (Thornton jó barátja, Daniel Lanois komponálta), és egy másikkal helyettesítette. A stúdió kárpótlásul felajánlotta, hogy kiadják DVD-n a négyórás változatot, de Lanois annyira meg volt sértődve, hogy azt mondta, ha a mozikba nem volt jó az ő zenéje, akkor ne jelenjen meg korongon sem. A szintén sértődött Thornton támogatta ezt a döntését.

Matt Damon úgy érzi, élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a Vad lovakban, de a közönség nem győződhetett meg róla, ezért azóta is ezen rágódik.

Forrás: UIP

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom