Keresés
19O
Budapest
2017.05.28., vasárnap (Emil, Csanád)
  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Film
  • Meddig lehet kibírni egyedül a Marson – avagy hogy nem kattant be Matt Damon?

Meddig lehet kibírni egyedül a Marson – avagy hogy nem kattant be Matt Damon?

Offmedia- 2015.10.11. 14:08
192
Matt Damon új filmjében, a Mentőexpedícióban a Marson ragad, amikor a küldetés tagjai egy vihar miatt elmenekülnek a bolygóról, hátrahagyva halottnak hitt társukat, akinek így több évig kell túlélnie egyedül a megmentést várva. Nem csak ő van viszont szorult helyzetben: a Föld felé tartó, hét hónapos utazást megkezdő legényzetnek is döntenie kell, amikor megtudják, hogy mégis életben van, hogy visszamennek-e érte, ezáltal vállalva, hogy újabb több, mint egy évet töltenek még az űrben, és ennyivel később fogják viszont látni a családjukat, ha valaha, hiszen az életüket is kockáztatják. Így a filmben végig hatalmas pszichológiai nyomás nehezedik mindenkire, ami érdekes kérdést vet fel: hogyan birkóznak meg az űrhajósok vagy elzárt környezetben dolgozók hosszú távon egymással és a távolléttel?

3047165 poster p 1 ares iii trailer martian

Egy Mars expedíció elindítása természetesen már a valóságban is tervben van, épp ezért a pszichológia régóta foglalkozik a témával, és több olyan faktort feltártak, amit kockázatosnak tartanak egy ilyen expedíció esetén: az izoláció, a monoton környezet, a vezetéssel kapcsolatos problémák, széthúzás a küldetést irányító szervezetekben, kulturális különbségek a nemzetközi személyzet tagjai között mind rizikót jelentenek a küldetés sikerére nézve. Azt több kutatás is kimutatta már, hogy ha hosszú távon ingerszegény, monoton környezetben van valaki, a kifejezetten súlyos pszichés problémákhoz vezethet, úgy mint álmatlanság, ingerlékenység, depresszió vagy hallucinációk. Egy Mars expedíció esetén az asztronauták nagyrészt ugyanabban a kis térben dolgoznának és élnének nap mint nap, ami összehasonlítva azzal, hogy mi mennyi teret bejárunk egy nap, igencsak csekély ingerforrás. Aztán ott van az elzártság mindentől, ami ismerős: a magány érzését a Föld látványának eltűnése és az otthonnal való kommunikáció csúszása is felerősíti, mely utóbbi esetében minimum hét perces késésekre kell gondolni. Az is kiszámíthatatlan, miként hatnak majd a megváltozott környezeti feltételek az asztronautákra a Marson, úgy mint a gravitáció lecsökkenése és folyamatos sugárzás. Olyan messze lesznek, hogy bármi történik, nem tudnak külső segítséget kérni, mindent maguknak kell majd megoldaniuk, hiszen – ahogy a filmben is láthatjuk – a bolygó helyzetétől függően hét hónapba is beletelhet, ameddig a Fölről bármi odaér. Korábbi űrmissziók alatt az asztronauták pszichológiai jóllétét segítették a valós idejű konferenciabeszélgetések a családdal, ajándékok, kedvenc éltelek felküldése, a gyakori konzultáció a küldetést irányító személyzettel, illetve hogy fölülről csodálhatták a Föld gyönyörű látványát, egy Mars misszió esetében azonban mindez kevésbé megoldható.

A másik rizikófaktor, hogy hogy bírja majd a csoport az összezártságot, a megfigyelések szerint ugyanis minden olyan hosszabb időtartam alatt, amikor emberek kis csoportja izoláltan dolgozik egy térben, például egy űrutazás, vagy sark-expedíció alatt, a ugyanazok a szakaszok játszódnak le. Először izgatottság és aktivitás jellemzi a csapatot, sok az új inger, az általános hangulat pozitív, de mellette megjelenik a szorongás is a hozzászokás miatt az új környezethez. A második szakaszra az unalom jellemző, ami depresszióba fordul át: az új ingerek elveszítik a hatásukat, beáll a monotónia, ugyanabban a szűk környezetben ugyanazt a pár embert bámuljuk nap, mint nap, és ha nincs, ami eléggé lekössön, akkor jön a harmadik szakasz, a konfliktusok, érzelemkitörések, egyszóval kiakadás ideje. Ez kicsivel a küldetés fele után történik meg, egyes elméletek szerint azért, mert itt már reálissá válik a vége annyira, hogy elkezdjenek vágyakozni utána, illetve felerősödik a félelem, hogy nem sikerül hazajutni, ami feszültségeket szül. Az egészben az érdekes, hogy ezeknek a folyamatoknak a lejátszódása teljesen független attól, hogy három hétre vagy három hónapra mennek el valakik, mindig ugyanígy zajlik le. További megfigyelések szerint a kapitány támogató hozzállásának nagy szerepe van a csoport összerázódásában, a klikkek és a szociálisan visszahúzódó személyek viszont inkább széthúzták a csapatot.

Persze vannak személyes védőfaktorok a korábban felsoroltakon (kommunikáció az otthonnal, stb.) kívül, amelyek lehetővé teszik, hogy pszichológiailag is átvészeljük az összezártságot. Az egyik legfontosabb ilyen a humor. A Mentőexpedíció című filmben talán ez az egyik kulcsmotívum, amely megmenti a főhőst a bekattanástól: hogy tud nevetni a helyzetén és épp ezért a film sem a dráma irányába tolódik el. A csapat tagjai közötti humorizálás, egymás ugratása szintén olyan, ami segít levezetni a feszültségeket, és ezáltal a harmadik szakasz akár egy teljesen más forgatókönyvet is követhet, megerősítve a bajtársak közötti viszonyt, ahogy azt a filmben is láthatjuk. Ugyanígy az is jó hatással van a csoporthangulatra, ha a feszültségeket egy külső félre helyezik át, így például az irányítókra, és ezzel a belső egység csak megerősödik.

Ezeket a tapasztalatokat a saját életünkbe is átültethetjük, most már az űrutazástól elrugaszkodva, ha egy hosszabb csoportos utazásra készülünk, hiszen akár már egy egyhetes kirándulás alatt is megjelenhetnek ugyanezek a csoportfolyamatok, de ha tudatosan állunk hozzá, könnyebb lesz elkerülni az összezártság és az otthontól való távollét negatív hatásait.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom