Keresés

  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Film
  • "Aki az Eufóriát utálja, még az is úgy nagyon, teljes szívéből teszi" - interjú az HBO-s sikersorozat magyar operatőrével

"Aki az Eufóriát utálja, még az is úgy nagyon, teljes szívéből teszi" - interjú az HBO-s sikersorozat magyar operatőrével

Kersner Máté- 2019.08.30. 14:30
Rév Marcellel beszélgettünk.

Szex, drogok, mentális betegségek - mind szerepel valamilyen formában a 21. század tinisorozataiban, legyen az a Skins, a Skam vagy éppen a 13 Reasons Why. Csakhogy olyan egzakt és tűpontos képet még egyik mű sem adott egy korosztályról, mint az idén júniusban debütált HBO-s sikerszéria, a kábítószer-függőségével küzdő Rue és barátai történetét feldolgozó, mágikusan realista Eufória. A Drake és Labrinth nevével fémjelzett sorozat, amely a Pornhub kommentszekciójának nyelvezetétől kezdve az iskolai slutshamingen és a buliba menet ecigiző lányok csillámsminkjén át a fiatal felnőttek reménytelen kallódásáig mindent tökéletesen lemodellezett, ami 2019-et és a benne élő generációt jellemzi. Mindennek vászonra vitelében és káprázatos vizuális megvalósításában igen nagy szerepe volt a 34 éves budapesti operatőrnek, Rév Marcellnek, aki a rendezővel - egyben barátjával -, Sam Levinsonnal karöltve formába öntötte a Z generáció kínkeserves, spermával, vérrel és könnyekkel teli opuszát, melyet DiCaprio és a filmes sajtó mellett a karakterekben magukra ismerő tinik és a látottak alapján főleg tehetetlenséget érző felnőttek tömege egyaránt éltet.

Marcell azóta, hogy 2011-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és televízió operatőr szakán lediplomázott, rengeteg izgalmas projekten munkálkodott bel-és külföldön egyaránt. Itthon Mundruczó Kornél oldalán a Fehér Istent és a Jupiter Holdját fényképezte, Szimler Bálint rendező elképzelései szerint megalkotta az elmúlt évek egyik legkreatívabb zenés mesterművét, a remekebbnél remekebb előadókkal teli Balaton Methodot, de dolgozott Császi Ádámmal is a Viharsarok című filmen. Amerikában a legendás Al Pacino és az ikonikus, Esőembert és a Jó reggelt, Vietnám!-ot is jegyző Barry Levinson mellett (Paterno) forgatott Drake-kel, csinált egyéb klipeket és reklámokat - többek közt a Vogue-nak és a H&M-nek -  is, majd Sam Levinson, Barry fia felkérte, hogy fényképezze az Eufória kevésbé személyes elődjének is tekinthető Assiassination Nationt. Ezután összeértek a szálak, hiszen Marcell a Paterno után ismét egy HBO-s produkcióban, ismét Levinsonnal remekelt, kamerája előtt nem kisebb sztárokkal, mint Zendaya, vagy a transznemű feltörekvő színész, Hunter Schafer.

Az operatőr, miután leforgatott három és fél részt (egészen pontosan az elsőt, a másodikat, a harmadik felét, és a negyediket) az Eufóriából, hazatért, és egykori tanárával, mi több, mentorával, az Arany Medvét is magáénak tudó Enyedi Ildikóval kezdett neki a Füst Milán regényén alapuló A feleségem történetének.

A csodagyerekként is méltatott Marcival budapesti tartózkodása során találkoztam, és beszélgettem vele az operatőri meló előnyéről, az Eufória háttérmunkálatairól, a hiphop-és Frank Ocean szeretetéről és élete első rapkazettájáról is, amit Újonc P.-vel vásárolt.

Hova helyeznéd el az Eufóriát az életművedben? Közel áll a szívedhez?

Mindig a legutolsó munkám áll a legközelebb a szívemhez, szóval igen. Egy barátommal csináltuk, ami különösen jó dolog, már a második projekt amit együtt csinálunk, ilyenkor bátrabb az ember.

Lévén, hogy az Eufória egy tinisorozat, sokan hivatkoznak vele kapcsolatban a Skinsre, a Riverdale-re, esetleg a 13 Reasons Why-ra, és talán még a Skam is jó referencia. Te hogy vélekedsz a young adult műfajról?

Sosem követtem ezeket, rám tinédzserkoromban például A gyűlölet és ahhoz hasonló filmek voltak hatással, sorozatokat egyáltalán nem is néztem. Aztán annak apropóján, hogy elkezdtük csinálni az Eufóriát, belenéztem a 13 Reasons Why-ba, meg a Riverdale-be, a Skinsből pedig korábban láttam már részeket, ami akkor elég frissnek hatott, nem tudom mit tett vele az idő azóta. Az előbbi kettő viszont csak arról győzött meg, hogy nagyon nem ilyeneket akarok csinálni. Az HBO-nál egyébként sokat dumáltak a Skamről, meg annak a közösségi médiás kampányáról, biztos érdekes, de még nem láttam.

Egy korábbi beszélgetésünk során említetted, hogy több zene is, nevezetesen Jamie xx Young Thuggal és Popcaannal közös dala és egy Jorja Smith szám is általad került be a sorozatba. Engem ez meglepett, elmondanád, hogy zajlik pontosan ez a folyamat és a sorozattal kapcsolatos zenei munkálatok?

Ez így nem igaz, nem én döntöm el, hogy milyen zenék kerülnek a sorozatba. Csupán sokat hallgattam ezeket mikor készítetük elő az Eufóriát, Samnek (Sam Levinson, az Eufória író-rendezője – a szerk.) pedig megtetszett, aztán annyira rákapott, hogy beleírta a végleges forgatókönyvbe. Amikor összeülünk ötletelni, vagy azalatt, hogy úton vagyunk reggel forgatni, hallgatunk egy rakás zenét, ami segít elképzelni egy jelenetet, vagy csak passzol ahhoz a hangulathoz amit létre szeretnénk hozni, de innen még hosszú az út odáig, hogy miből lesz filmzene. Először ki kell derüljön a vágásnál, hogy tényleg működik-e, a szám, majd utána jön a jogosítás.

A zene amúgy elég nehéz téma egy sorozat esetében, mivel nem minden dalra kapod meg az engedélyt, így hát bele sem tudod rakni. Ennek van anyagi része is, de megesik, hogy a publisher cég, a kiadó, vagy éppenséggel maga az előadó nem szeretné. A jogosítás tehát bonyolult, főleg ekkora formátumban, bizonyos dalokat praktikus okokból például muszáj lecserélni. Ilyen szempontból viszont már egy kicsivel könnyebb a helyzet, hiszen az Eufóriánál több pénzünk volt, ezért kerülhetett bele például Beyoncétól a Hold Up, ami speciel egy drága zene. De ezt úgy mondom, hogy ehhez a munkafázishoz nekem hivatalosan semmi közöm, ez a rendező, a vágó és a music supervisor asztala.

Amellett, hogy az Eufória zeneileg túlnyomórészt rap-és trap dalokra épül, egyes részek régi hiphop számok címeit viselik, ilyen például a Shook Ones Part II is, amiről egy instaposztban azt írtad, 15 éves korod óta meghatározta az ízlésvilágodat és az attitűdödet.

Így van, Samnek volt ez az ötlete, hogy az epizódokat zeneszámokról nevezzük el és elkezdtük a számunkra fontos hiphop számokat felsorolni, végül ezekre esett a választása.

Ezek után nem is kérdés, hogy te magad is elkötelezett rapfogyasztó vagy.

Igen, úgy 12 éves korom óta, azaz a ‘90-es évektől kezdve nagy hiphop rajongó vagyok. Pont Závada Petivel (aka Újonc P. - a szerk.) vettük az első rapkazettámat, ami nevezetesen az It Was Written volt. De azt hiszem abból az időszakból az előbb hivatkozott Mobb Deep Infamous-e gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Egyébként lemezeket gyűjtök, elég sok megvan a ‘90-es évek fontos hiphop cuccaiból.

Sejtettem, hogy valahonnan a Nas-Mobb Deep vonalról indult el ez a dolog nálad.

Igen, nagy Queensbridge-hiphopos voltam a ‘90-es években meg még a kétezres évek elején is. Aztán amikor a hiphop elkezdett nagyon bepopposodni, akkor elengedtem ezt a fonalat.

Valljuk be, a kétezres évek nyugodtan nevezhető mélypontnak, több szempontból is.

Szerintem is. Az volt az érzésem, hogy azok, akiket szerettem, már nem csinálnak olyan érdekes dolgokat. A harmadik lemezük után például elengedtem a Wu-Tanget, a Murda Muzik album után Mobb Deepet sem hallgattam és Nas is fura dolgokat kezdett csinálni. A kedvenceim érdektelenné váltak, az új előadóknál pedig nem éreztem azt a lendületet. Aztán a 2010-es évek közepén indult egy újabb hullám. Ízlés kérdése, de szerintem tök érdekes, ami Atlantában a trappel történt, még akkor is, ha az nem a legintellektuálisabb oldala a hiphop zenének. Arra ott vannak mások. Végül olyan arcok hozták meg újra a kedvem ehhez az egészhez, mint Earl Sweatshirt meg Vince Staples.

Óriási volt akkoriban az Odd Future robbanása, ez kétségtelen.

Igen, fura, mert nem rajongok Tylerért, viszont nagy Frank Ocean rajongó vagyok. A Blonde kábé az utóbbi évek legjobb lemeze, csodálatos album. Egyébként André Chemetoff, a Nikes (Frank Ocean egyik dala – a szerk.) klipjének operatőre vette át az Eufória fényképezését, amikor haza kellett jönnöm egy másik munka miatt.

Az egyik Spotify playlistedet böngészve láttam, hogy sok Arcát hallgatsz, akit én személy szerint az egyik legizgalmasabb előadónak tartok ma.

Így van, a Stretch 2 a kedvencem tőle. Egy Los Angeles-i haverom, aki most épp neki csinál klipet, mutatott tőle dolgokat, azt a lemezt ami akkor még meg sem jelent. Ekkor pörögtem rá, van benne valami nagyon őszinte. A Yeezusre is csinált pár számot egyébként, nem csak Björkkel dolgozott.

A Blonde mellett pont a Yeezus az egyik favoritom.

Jó album, főleg ami a beateket illeti. Nekem is ez a favorit, a csúcspontnak viszont mindenképpen a My Beautiful Dark Twisted Fantasy-t nevezném. Ekkor még konkrét dalokat írt Kanye, a Yeezus-ön inkább ötletek vannak. Ehhez képest az új dolgain már csak az influencerkedés megy.

Van kedvenc jeleneted az Eufóriában? Nekem a fentanylos rész feszültsége mindent vitt.

Azt pont én csináltam. Az abban szereplő, Mouse-t játszó Meeko elég ijesztő fickó, a Terror Squadban, Fat Joe meg Big Punisher csapatában volt anno. Amúgy nagyon szeretem a negyedik, vidámparkos epizódot, a harmadik rész osztott képernyős jeleneteit, meg azt is, amikor Jules és Nate smseznek egymással. Plusz tudom, nagyon egyszerű jelenet, de bírom, amikor Rue Julest fotózgatja az ágyon.

Egyes kameramozgások, az epizódokban látható vizuális megoldások és a jelenetek dinamikus, sodró lüktetése többször Gaspar Noé filmjeit, különösen az Enter The Voidot és a Klimaxot idézték fel bennem. Kedveled a francia botrányfilmes munkásságát?

Gaspar Noénak nagyon érdekes látásmódja van, a Visszafordíthatatlan és az Enter The Void kifejezetten felszabadító, de nem mindig sikerül a formai találékonyságot filmjei szolgálatába állítania, olyan, mintha nem tudná teljesen kordában tartani a tehetségét. Sokszor az történik, hogy a formai ötlet elkezdi dominálni a narratívát. Ettől még persze rettenetesen találékony, és tehetséges, élvezetes nézni, hogy valakinek ennyire, és így pörög az agya.

Hogy sikerült ennyire pontosan visszaadni 2019 tinédzsereinek világát?

Ez főleg Sam érdeme, meg persze a színészeké. Az Eufória előtt egy évvel megcsináltuk az Assasination Nationt (Gyilkos nemzedék), ami szintén tinédzserekről szól, a friss sorozat tulajdonképpen ennek a továbbgondolása, csak sokkal személyesebb módon. Az előbbi egy politikai szatíra volt, ez viszont Sam személyes sztorija.

Az idősebb korosztály tagjai rendre felháborodnak a sorozatot látva. Vajon miért épp ezt a reakciót váltja ki az Eufória?

Tény, hogy nagyon sok ember lesz dühös tőle, még azok is, akiknek tetszik. Valamiféle tehetetlenséget éreznek, a látottak alapján azt hiszem, fogalmuk sincs mit kéne kezdeniük ezzel a generációval. De nekem sincs, azt sem tudjuk, mitől kellene megvédeni a másikat. Reméljük, hogy a világ majd felnő ehhez, vagy elpusztul. (nevet)

Mit gondolsz, milyen jövő vár arra, aki ebbe a korba születik bele? Van esetleg valami, amitől már a saját gyermekeid is félted?

Nem tudom megmondani, hogy mik lesznek a veszélyei ennek a kornak. Szerintem az van, hogy létrejött egy olyan virtuális világ, aminek még csak most vannak kialakulóban a szabályai, és szülőként nem nagyon lehet ezt kontrollálni, mert se rálátásod, se eszközeid nincsenek hozzá. De még maguknak a tech cégeknek sem nagyon, akik mindezt megalkották. Nyilván épp ezért vagyunk egy veszélyes, amolyan kőkorszaki állapotban egyelőre. Mire az én gyerekeim tinédzserek lesznek, talán stabilizálódik a helyzet, de akkor meg úgyis jön egy új veszélyforrás. Minden generációnál megvolt valami ehhez hasonló, csak az online jelenlét egy nagyon éles határt jelent, épp ezért hat egyfajta sokk-élményként ez.

Az Eufória számos nagyon aktuális kérdést feszeget, szerinted mi adja a sorozat igazi jelentőségét? Vajon miért vet ilyen erőteljes hullámokat a közbeszédben?

Egy csomó aktuális kérdést tárgyal, méghozzá sürítve. Provokál, de viszonylag konstruktív módon, és természetesen kezel tabunak tekintett fontos társadalmi kérdéseket, illetve igyekszik annak a generációnak a nyelvén megszólalni, akikről szól. Ez egyszerűnek hangzik, de ha megnézed a korosztályról szóló filmeket és sorozatokat, valamiért mégsem olyan egyértelmű. A sorozat emellett képest társadalmi párbeszédet teremteni, azt érzem, egyes nézők nagyon szeretik és sajátos lelki viszonyt alakítanak ki vele, mások pedig nagyon dühösek lesznek tőle. Aki az Eufóriát esetleg utálja, még az is úgy nagyon, teljes szívéből teszi.

Milyen kapcsolatot sikerült kialakítanod a szereplőgárdával?

Mindenki jófej és nyitott volt a szereplők közül, és ebben nagyon nagy szerepe van Zendayának, hiszen mégiscsak körülötte forog az egész, ő a sztár a sorozatban, akinek a viselkedése másokét is meghatározta. Ő olyan ember, hogy ha valamit csinál, akkor azt rendesen csinálja, nem mellesleg végtelenül értelmes is. Szóval ez alap feltétele volt annak, hogy egy jó hangulat alakuljon ki, és sok barátság szövődjön. Erre a néhány hónapra létrejött egy kis család. Érdekes, hogy annyi féle helyről jöttünk, a Fezt játszó Angus, aki egy nagyon cuki arc és akit nagyon megkedveltem például oaklandi, az utcán szólították le a szerepére. Van ő, meg mondjuk a Disney-sztár, a kettő között pedig mindenki más, akik itt, az Eufóriában találkozni tudtak.

A Recorderes interjúdban arról beszéltél, hogy egy film/sorozat fő, irányadó inspirációja akár egy számodra fontos festmény is lehet. Ezek szerint előfordulhat, hogy meglátsz mondjuk egy gyerekrajzot és az indítja be a fantáziád?

Persze, sőt. Minden filmnél van egy központi gondolat, egy bázis, egy adott kép vagy zene vagy mondat, egy csomag, amiből építkezünk. Az Eufóriánál az utóbbi történt, ilyenkor persze nem arról van szó, hogy leutánozzuk egy adott fotós vagy filmes munkáit, csak látunk valamit, ami előhoz egy hangulatot, amit mi végül tök más eszközökkel megvalósítunk.

Van olyan, hogy a fejedben él egy kép, és ahhoz képzelsz el egy zenét?

Van így, de inkább az a gyakori, hogy egy zene kezd el inspirálni. A forgatókönyvben le van írva egy jelenet, ahhoz mondjuk jelen esetben a Sammel hozunk dalokat, majd megpróbáljuk hozzáilleszteni őket. Ebből aztán sok minden következik vizuálisan.

Szerinted mennyire van szükség a hagyományos műveltségre ahhoz, hogy maradandót alkothass? Fontos, hogy ismerd mondjuk az ‘50-es ‘60-as évek filmjeit és az abban használatos technikákat, vagy ebben a DIY-korban már mindez értelmét vesztette?

Egyénfüggő, nekem fontos egy bizonyos fajta műveltség, viszont ez kicsit más jelent most, mint húsz évvel ezelőtt. Ettől függetlenül nagyon sok meglepően tájékozott fiatal rendezővel találkozom, például az Eufóriát író és rendező Sam is, aki az amerikai-és az egyetemes filmtörténetet egyaránt nagyon jól ismeri, talán betegesen jól. Én speciel sokat merítek a húszas évek némafilmjeiből, annyira távoliak, hogy az valahogy felszabadít. A közeli dolgok kevésbé inspirálnak, ezeknél van az emberben valamiféle óckodás, mivel senki nem akar olyat csinálni, mint amit két perccel azelőtt valaki más. A némafilmeknél megvan az a távolság, aminek hála teljesen objektíven tudod megítélni a dolgokat. Szóval nyilván jó, ha az ember tudja viszonyítani a saját cuccait valaki máséhoz, ha kontextusba tudod helyezni amit csinálsz.

Sam Levinson a Vulture interjújában Gothár Péter Megáll az időjét nevezte meg a sorozat egyik fontos ihletőjeként. Érdekes egybeesés, hiszen te korábban már dolgoztál a neves magyar rendezővel.

Az első film amiben életemben dolgoztam, az a Magyar szépség, Gothár Péter filmje volt. A video asszisztens segédje voltam, ami akkor ott azt jelentette, hogy egy tv-t kellett cipelnem amin a Péter nézte a képet. Egyébként meg jártam hozzá külön is a fotóimmal, ő pedig mindig elmondta, hogy éppen miért szarok a képek. Sokat segített, csomó mindent tanultam tőle. Nekem a kedvenc Gothár filmem az Ajándék ez a nap, de az Eufóriával kapcsolatban a Megáll az időt nézegettük.

Egy podcastes beszélgetésed során azt mondtad, hogy míg kint a filmezés iparnak, addig itthon művészetnek tekinthető. Érezted már azt, hogy ez a bizonyos ipar elkezd bekebelezni téged és inkább a művészetre vágysz?

Nem csak itthon, hanem Európában is művészet. Egyszerű, itt államilag támogatott, ott profitorientált, ami miatt az emberek vissza akarják kapni a pénzüket. Mindkettőnek vannak előnyei, Amerikában például végtelenül tisztelik a közönséget. Persze a pénz is nagy tiszteletnek örvend, ami szerintem kevésbé pozitív, de hogy a nézőt középre helyezi a szakma, az nagy tanulság számomra. Az európai moziban ehhez képest óriási a szabadság, de ezzel nem mindíg sikerül élni.

Helycsere történik a filmiparban: míg a mozik kasszáinál ezerrel pörögnek a kommersz blockbusterek, addig a tévében olyan mély gondolatvilágú sorozatok hódítanak, mint az Eufória, ami moziban közel sem ment volna ekkorát. Te miben látod ennek az okát?

Mivel egyre több a sorozat, a tévéipar is nagyobbá vált, aminek következtében sokkal több irány lett és kifejlődött egy kísérletezőbb, vagányabb, bátrabb oldal, de ettől még nagyon sok szar van. És nem csak a kábeltévékre készülő, 600 részes, ugyanarra a sémára épülő sorozatokra gondolok itt, amiket annak ellenére, hogy nem jók, rengetegen néznek. Nem szabad tehát azt hinni, hogy a filmipar olyan rettenetesen felvirágzott volna. De igen, a TV-nek van most egy nyitottabb, kísérletezőbb oldala.

Az HBO-val mondjuk szerencsések vagytok, ők már-már garanciát adnak a minőségre, nem mellesleg olyan sorozatoknak is teret engednek, amikről valószínűsíthető, hogy csak egy szűk réteget tudnak megszólítani.

A minőségi tévésorozatot és tévéfilmet tulajdonképpen az HBO teremtette meg, épp ezért náluk van egy tradíciója annak, hogy tisztelik az alkotókat, ami sajnos nem minden stúdióra vagy kábelszolgáltatóra jellemző. Nekik van egyfajta társadalomkritikus-ismeretterjesztő missziójuk, ami néha kifejezetten a nézettség rovására megy. Az HBO elég régi cég ahhoz, hogy értsék, hogy nem csak a termékek azonnali aprópénzre váltásába, hanem a kísérletezésbe és a közönségépítésbe is érdemes fektetni.

Hogy érzed, sok kompromisszumot kell kötnöd a munkáid során? Érezted már azt, hogy az ötleteid valami okból nem mennek át, és előírják, hogy mit csinálj?

Felügyelik a munkánkat, de nem diktatórikus módon. Egyébként meg sosem dolgoztam olyan cuccokon Amerikában, ahol egy cég vagy a producerek éreztették volna, a hatalmukat, holott horrortörténeteket lehet olvasni arról, hogy nyomnak le emberek torkán bizonyos dolgokat. A reklám nyilván más, az egy alkalmazott munka, tehát jellegél adódóan beleszólnak.

A szintén HBO-s Paterno kapcsán említetted, hogy volt olyan, hogy Al Pacinót egy elsőre feltételezhetően félresikerült vizes jelenetnél újra meg kellett kérned, hogy a medencébe ugorjon. Gyakran érzed a nyomást, hogy mi lesz, ha valamit nem sikerül jól rögzítened?

Minden nap, többször is. Az embernek ilyenkor mérlegelnie kell, hogy mi a rosszabb, ha újra meg kell kérni azt a bizonyos valakit, hogy ugorjon vissza, vagy ha szar lesz a felvétel. Jobb újra megkérni valakit, hogy légyszi, ugorj be megint, mert a végén mindenki elégedettebb lesz így. (nevet)

Neked mi a legfontosabb az alkotói létben?

Az ember örül, ha valami sikerül, de szerintem kevesen értik, hogy ezt csinálni a legjobb, nem pedig Cannes-ba menni a bemutatóra. Azok pont hogy elég stresszes és furcsa helyzetek. A legjobb momentum az, amikor nyakig benne vagy és teljes erőbedobással csinálod. Vannak persze nagy és fontos pillanatok az életben, ezeket nem kell szégyellni, de mégis a munkafolyamatban lenni a legjobb. Ugyanez lehet a zenével is. Nem hiszem, hogy egy hiteles zenésznek az a legkirályabb érzés, amikor kikerül a lemeze, hanem amikor készíti a dalokat, vagy amikor épp eljátssza azokat a színpadon.

Egy ideig tanítottál a MOME-n, szeretsz fiatalokkal foglalkozni?

Igen, csak az volt a baj, hogy sokat utazgatok, és nem nagyon tudom hozzá igazítani az életemet. Per pillanat a munka a legfontosabb, a tanítás miatt nem akarok kompromisszumokat kötni, ez is volt a kikötésem, ami persze pár évfolyamnál még működött, aztán a végén már nem igazán, mert nem tudtam ott lenni, amikor kellett volna.

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret hódít és félő, hogy a filmipart is negatív irányba hatóan alakítja át majd. Nem aggódsz, hogy egyszer eljön majd az az idő is, amikor már nem te irányítod a kamerát?

Figyelj, valaki mindig meg fogja mondani mi legyen a képpel. Ennyi erővel a forgatókönyvet is megírhatná egy robot. De ha ez lesz, szerintem nem érdemes rajta szorongani.

Plusz nem lehet megmondani, hogy pontosan mitől jó egy alkotás, mert nincs rá konkrét recept. De álltalában a művészetben az működik, ami kiszámíthatatlan. Ami pedig kiszámíthatatlan, arra nehéz algoritmust írni. Persze a mesterséges intelligencia már zenét is tud szerezni, viszont egyelőre még nem ismerek senkit, akinek a kedvenc előadója egy szoftver lenne. Az mondjuk simán lehetséges, hogy az esküvői videókat majd robotok fogják csinálni, sőt, benne van a pakliban, hogy az alapján, ahogy kinéznek, bizonyos stúdió filmeket már azok készítik. (nevet)

Ezzel párhuzamosan szépen jönnek vissza a régi, analóg technikák is, reneszánszát éli például a filmes fotózás, te magad is filmre fotózol.

Minden, ami analóg, az most reneszánszát éli. Régen, amíg csak film volt, arra törekedtek, hogy minél tisztább és tökéletesebb legyen a kép, most, hogy egy digitális korban minden éles és tökéletes, az a cél, hogy miként lehet a képet minél jobban elrontani, úgy, hogy hasonlítson az életre.

Mennyire kell amerikaian élni és gondolkodni ahhoz, hogy ezeket a produkciókat hitelesen és mai módon vászonra tudd vinni?

Olyan van, hogy Németországban a német kultúrában gondolkodni, Skandináviában a skandináv kultúrában gondolkodni, mert ezek sokkal beágyazottabb nemzetek. Az amerikai nemzeti ideológia arra épül, hogy ha itt élsz és hasznos tagja vagy a társadalomnak, akkor te is amerikainak számítasz. Ilyen szempontból tök jól meg tudod őrizni a saját identitásodat, bármi is legyen az. Kicsit az az érzésem, hogy minél messzebbről jössz, minél inkább hozol valami újat, annál jobban örülnek neked, az a társadalom fogékony erre. Nyilván vannak alapvető játékszabályok, amiket nem érdemes megszegni, de ezek könnyen betarthatóak és gyorsan meg lehet tanulni őket.

Van olyan hely az Egyesült Államokban, amit különösen szeretsz?

Nagyon szeretem New Yorkot, East Villageben szoktam lakni, ott érzem magam otthon. De szuper Los Angeles is, az Eufóriát ott forgattuk.

Úgy veszem le, hogy ha teheted, kerülöd a rivaldafényt és szeretsz a háttérben maradni és onnan koordinálni a folyamatokat. Gondolom ezért is lettél operatőr.

Igen, ez egy nagyon kellemes pozíció. A rendezői és a színészi lét habár kívülről rövid ideig érdekesnek tűnhet, csomó olyasmivel jár amire én alkalmatlan vagyok. Nem a középpontban lenni a legjobb.

- Az Eufória az HBO műsorán látható és az HBO GO kínálatában is megtalálható. -

Fotók: Kersner Máté / OFF Média

Hozzászólások