Kövess minket

Gasztro

Egy Whoppert kérnék sörrel

A hamburgerek mellé mégis csak a sör passzol.

Megosztva

burger and beer

Szerintem az, hogy miért nincs a két legnagyobb gyorsétterem lánc választható üdítői között a sör, körülbelül azóta téma, amióta az első üzletüket megnyitották. Azért legtöbben egy jó hamburger mellé sokkal inkább elkortyolgatnának egy finom búzát vagy egy lágy világost, mint a most kapható cukros üdítőket. Úgy tűnik, a Burger King szeretne mindent megtenni a vásárlóiért, és ezért képes drasztikus változtatásokat is hozni.

Nagy-Britanniában már most is lehet kapni sört a gyorsétterem lánc pár üzletében, de csak azokban, amelyeket úgynevezett Whopper Bar-okkal egészítettek ki. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mint a McCafét a McDonald’s-nál, csak sörrel. A Burger King vezetősége úgy tervezi, hogy műanyag üveges söröket fog árusítani egyelőre csak 4 üzletében, azonban szeretné, ha az elkövetkezendő egy évben majdnem az összes Nagy-Britanniában található éttermében lehetne majd kapni a folyékony kenyérből.

Amerikában már egy másik gyorsétterem lánc, a Taco Bell elkezdett alkoholt árusítani az üzleteiben, és a lépés annyira bejött nekik, hogy az eredetileg csak időszakosra tervezett bor – és sörválasztékot meghagyták állandóra. Vajon a Burger Kingben is sikeres lesz ez a húzás?

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés