Kövess minket

Hiphop

A héten lesz XXXTentacion tárgyalása, előre bocsánatot kért mindenkitől

Közeledik a dátum, X érzi a nyomást.

Megosztva

Forrás:

Most pénteken lesz XXXTentacion első tárgyalási időpontja bántalmazási ügyében, a floridai rapper pedig Instagramon kért bocsánatot mindenkitől, még jó előre. Mint ismeretes X volt barátnője azzal vádolja a rappert, hogy fizikailag is és lelkileg is terrorizálta, valamint többször is megverte, még akkor is, mikor terhes volt. A lány vallomása azóta a netre is kikerült, erről itt írtunk részletesebben.

X tagadja a vádakat, és azóta egy női jogvédő szervezetnek is elutalt 100 ezer dollárt, valamint egy nemi erőszak-ellenes rendezvényt is leszervezett, amit végül le kellett mondania, miután a helyszínt vélhetően X-szel nem szimpatizáló ismeretlenek összefestették, és a tulajdonos nem vállalta be a további kockázatot. Persze sokan cinikusnak gondolják ezt a sok hirtelen jött nők melletti kiállást a vádak tükrében, ahogy az is egy picit gyanús, hogy a rapper Instáján azt írta:

„Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek csalódást okoztam, abban az esetben, ha őrizetbe vesznek a tárgyalás után. Minden tőlem telhetőt megtettem, tényleg.”

[instagram]BcgFP-OgBS1[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés