Keresés

A rapper, aki régi mesékbe bújtatja társadalomkritikáját

Steiner Krisztián- 2018.09.23. 21:51
3929
Szurok egy EP formájában hozza el a nosztalgiát, és társadalomkritikáját rajzfilmekbe bújtatja.

A mai magyar hiphopban elég ritka, mikor valaki olyan vonalat hoz, amire felkapom a fejemet. Míg a legtöbben elvannak egy bizonyos szinttel, vannak olyanok, akik outside the box gondolkodnak és próbálnak valami egyedit alkotni. Így tett Szurok is, aki belenyúlt generációja elevenjébe, és kedvenc gyerekkori meséinkből készített zenéket. Végül a projekt egy EP-vé alakult, ami a Cartoon Rapwork címet kapta, rajta hat trekkel, mindegyik egy-egy mesének a főcímzenéjéből mintázva.

2018 márciusában került fel Youtube-ra az első felvétel, ami a Dexter Laboratóriumát dolgozza fel, ez az EP első száma is. A dalban Szurok metaforaként használja Dee-Dee idegesítő és fenyegető viselkedését Dexterrel szemben, párba állítva azokkal az emberekkel, akik direkt nem hagyják a másikat.

Következik a Mai Lányok című alkotás, ami a Pindúr Pandúrok legendás intrójával indít, majd a monori rapper átveszi a szót. Ebben a trekkben Szurok a Gold Digger jelenséget fejezi ki, valamint a tini lányokat állítja pellengérre, miszerint a legtöbb kiskorú már bőven kinéz 18-nak, és ezt kíméletlenül ki is használják. „Másnap az apjának magyarázod: Hidd el, nem tudtam hány éves!

A Futam című dal a Flúgos Futam zenéjét használja fel. Szurok itt a mesében is ismert hátráltatást nevezi meg főtémának, a zeneiparban helyezi ezt a jelenséget. Felhívja a figyelmet, hogy nem elég kreatívnak lenni, kell a hátszél is, és nem mindig a legtehetségesebb ér először a célba. Megemlíti még a bandák szétválását, és hogy sokan úgy tudnak csak érvényesülni, ha mások alatt vágják közben a fát.


Ördögi kör, így szól a következő nóta, ami az alapot tekintve a legjobb alkotás lett a lemezen. Szövegében a csábítást említi meg Szurok, ami pontosan olyan különböző formában jelenik meg az életünkben, mint a Boci és Pipi című mesében az Ördög.

A Fosterék Háza Képzeletbeli Barátoknak című mese bár nekem már kimaradt, de a maga a tematika rengeteg lehetőséget rejt magában. Szólhatna a magányról, elveszettségről, de Szurok remekül felismerte, hogy ez nem illene a lemez vonalába, így az úgynevezett kamubarátokról szól ez a dal. Felhívja a figyelmet, hogy rengetegen csak érdekből barátkoznak, és egészen addig tartanak közel magukhoz, amíg valamilyen előnyük származik belőle.

Végül az Ed, Edd és Eddy című kultsorozat mintájával zárja a sort a kislemez, amiről azt hittem, hogy a különböző kábítószerekről fog szólni, illetve azoknak beszerzéséről (mint ahogy maga a mese), de Szurok inkább az emberi hülyeség hatalmára tereli a figyelmet, ami olykor áldozatokat is szedhet. Így zárja a Badarság az EP-t.

Érdemes csekkolni a lemezt, hisz az ötlet nagyon kreatív, és alig van a mai huszonévesek körében olyan, aki ne ezen a meséken nőtt volna fel. Bár vannak hibái is, néhol a rímek kicsit erőltettetek, valamint a refrének nekem valahogy nem működnek, inkább áttekertem a következő verzére. Ennek ellenére az a húsz perc rendkívül jó szórakozást nyújthat, pont mint egy meserész. A lemez fizikai formában beszerezhető (és a cover miatt érdemes is) potom 2000 forintért. Szurok ezzel az alkotásával felrakta magát a hiphop térképére végérvényesen.

Hozzászólások