Kövess minket

Hiphop

A TDE kiadó rajongói hetet tartott: 5 előadójuk is új számokkal jelentkezett

Ab-Soul, Isaiah Rashad, Zacari, SiR és Reason is újdonságokat hozott a west coast labeltől.

Megosztva

Forrás:

A Top Dawg Entertainment egy családias, szerethető, a minőséget a mennyiség elé helyező kiadó, ahol a tagok látszólag szabad kezet kapnak a lemezeik megalkotásakor, az alkotói szabadságot pedig saját hangjuk megformálásával és tökéletesítésével hálálják meg. A kiadó feje, Top Dawg születésnapja április 20-ra datálható, így a hétfői napon bejelentette, hogy az egész héten új zenéket fognak kidobni a label tagjai. A hetet az az Ab-Soul indította, aki 2016-ban adott ki utoljára új albumot, azóta pedig erős szélcsend uralkodik a Black Hippy tag körül. Szerencsére a Dangerookipawaa Freestyle-on előhozza mindazt, amiért annyian szeretik: kreatív, földhözragadt sorok, szójátékok, dallamos flow után pedig a szám második felében vad bólogatós rímelésre vált a beat-switch után. Hogy ez a szám egy új album előszele-e, ahogy korábban beígérte, vagy inkább a label vezetője felé prezentált ajándék (erre utaló jel, hogy a Dangerookipawaa Top Dawg Intagram neve) egyelőre homály fedi, mindenesetre 4 évnyi Ab-Soul pauzát pótolhatunk a számmal.

[vembed youtube=”p5rBKu9IaRc” ]Az R’n’B, hip-hop, trap, neo-soul vonalon mozgó énekes, Zacari volt a következő, aki megörvendeztette a rajongókat és általuk a születésnapost – tőle két szám érkezett. Az Edamame a magányos, álmatlan, szerelemtől gyötört éjszakák kivetülése, míg a This Woman’s Work káoszos zörejében triumfálóan hat Zacari R’n’B vokálja. Zacari a kiadó egyik, a nagyközönség számára egyelőre ismeretlen csodafegyvere, aki 2019-es Run Wild Run Free kislemezével lefektette a tőle várható alapokat, de a potenciálja sokkal magasabban tetőzhet, mint azt jelenleg sejthetjük – erre a Don’t Trip című száma az ékes példa.

[vembed youtube=”fBeSKdKRzZo” ]
[vembed youtube=”YbtCLR3M1O8″ ]Az egyik személyes kedvencem is új trackkel tért vissza 4 évnyi hallgatás után: Isaiah Rashad a Why Worry-n a stílusára jellemző, picit lo-fi, unmastered alapra vad szópakolgatásba kezd, majd dalolászik a refrénen. A szám hozza az Isaiahtól megszokott nyugodt, helyenként lendületesebb flowt, amivel állandó helyet bérel a chill hip-hop playlistek előadói között. A rapper-énekes korábban már bejelentette, hogy idén új albummal készül, The House is Burning címmel, ami a 2016-os Sun’s Tirade albumát fogja követni a katalógusában.

[vembed youtube=”kGeWK9hce1o” ]A TDE kiadó mesterien egyensúlyoz az R’n’B, soulos előadók és az ízig-vérig rapperek között: míg utóbbiakat ScHoolboy Q, Jay Rock, Ab-Soul és persze Kendrick Lamar testesíti meg, addig az előbbiek között olyan ismeretlen aranytorkú feltörekvők és már befutottak szerepelnek, mint a cikkben már említett Zacari, a Grammy-jelölt, mélyen alulértékelt SZA, a különc Lance Skiiwalker vagy épp a tavalyi év egyik legjobb lemezét (Chasing Summer) hozó, SiR. A 33 éves énekes igazi west coast feelinget teremt a munkáin, a gondtalan, fűszaggal körüllengett, totál leszaromba kapcsolt számait inkább egy Chevy kabrióból bömbölve tudom elképzelni, mint a karantén négy falai között, de jelenleg ezzel kell dolgoznunk. A Rapper Weed számával ugyanilyen atmoszférát teremt a nyugati parti énekes, akihez a comptoni, Shady Records-os Boogie csatlakozott, hogy folytassák a TDE-hét diadalmenetét.

[vembed youtube=”PAGtC33AD2Y” ]A TDE legújabb tagja az épp szárnyait bontogató, első albumának megjelenésére készülő Reason, akit a korábban már említett ízig-vérig rapperek kategóriába szántak a kiadónál. Nálam az ő stílusa egyelőre kiforratlan és nehezen illeszthető a label rotációjába, de az idő korábban már megcáfolta a TDE tagok felé kialakított előzetes ítéleteimet, így messzemenő következtetéseket most sem vonnék le Reasonnel kapcsolatban. A Might Not Make It tűnik a kiadó rajongók felé szánt hetének záróakkordjának, amelyben a kaliforniai rapper azt ecseteli, hogy mit tenne, ha mindössze 24 órája lenne hátra: elrabolná Trumpot, lefeküdne mindenkivel, ahogy a Kardashianek, kiszivárogtatná a kiadó alfahímjének, Kendricknek az összes számát, Kanye-ból pedig old-Kanye-t varázsolna. Amolyan prime-Eminem féle játékos megbotránkoztatás ez, ami a készülő albumának a New Beginningsnek a lehetséges utolsó előfutára.

[vembed youtube=”Iu8pXM4GKfM” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés