Kövess minket

Hiphop

Akon leszerződtethette volna a karrierje elején lévő Drake-et, de túl Eminem kopinak érezte

Azóta elég nagyot fordult a világ.

Megosztva

Forrás:

Talán kevesen emlékeznek már rá, de a 2010-es évek egyik legnagyobb popsztárját, Lady Gaga-t először Akon szerződtette le, a saját, Kon Live Distribution nevű kiadójához. A zenész később egy szép összegért cserébe átengedte Gagát Jimmy Iovine-nek, és azóta sem sikerült hasonló méretű előadót leláncolnia magához, pedig az esély megvolt rá. 

Akon ugyanis Drake-et is megszerezhette volna, de mivel Eminem kopinak gondolta az akkor még csak kezdő srácot, inkább passzolta a lehetőséget. A zenész és szenegáli városépítő erről egy a Vlad TV-nek adott interjújában beszélt. „Akkoriban, ha hiszed, ha nem, Drake úgy hangzott, mint Eminem” – mondta Akon, aki még egy 2009 körüli demót hallott az azóta gigasztárrá váló Drizzy-től. „Abban a demóban Eminemet utánozta, de szerintem minden előadóval megesik ez, fejlődünk. Könnyen észre lehet venni mennyivel jobb lett a  ‘Best I Ever Had’ megjelenése” – utalt Akon Drake egyik első nagy sikerére. Akon azt is elmesélte, hogy a demo idején sokan félredobták Drake-et, később viszont már 1 millió dollár volt a licit rá, amit ő már nem tudott kifizetni.

[vembed youtube=”26nBviWFKwQ” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés