Keresés
12O
Budapest
2017.09.20., szerda (Friderika)

Angel Haze az Akváriumban

Offmedia- 2016.01.12. 13:27
150
Korunk egyik legizgalmasabb hip-hop előadója, a mindössze 23 éves detroiti rapper fenomén, Angel Haze lép fel január 19-én az Akvárium Klubban. Aki tavalyelőtt látta Angelt a Szigeten, annak már nem kell őt bemutatni, tudja, mire számíthat, aki viszont nem, az hozzon magával valamit, amibe kapaszkodhat – különben hanyatt esik attól, amit Angel Haze művel.

Angel Haze – leánykori nevén Raykeea „Raeen” Roes Wilson – 1992-ben született Michiganben, egy afrikai és indián felmenőkkel rendelkező családba. Egy szigorú keresztény felekezetben nőtt föl, amely tagjainak szinte mindent megtiltott: a gyülekezeten kívül senkivel sem beszélhettek, ékszert nem viselhettek, bizonyos dolgokat nem ehettetek, nem randevúzhattak, sőt még zenét sem hallgathattak. Mindezt azért volt fontos megjegyezni, mert személyiségére, későbbi stílusára és mondanivalójára nyilván nagy hatással voltak korai évei. Annak, aki akár csak egyetlen Angel Haze számot is hallott már, biztosan feltűnt, hogy Angelből egészen mélyről törnek föl az indulatok és a düh. Esetében azonban ez nem punkos lázadásban és fröcsögésben merül ki, hanem fantasztikusan – olykor követhetetlenül gyorsan – előadott, nem ritkán társadalomkritikus szerzeményekben, amelyek pont a bennük rejlő és munkálkodó energiáktól lesznek egészen lehengerlőek. És ami még ennél is lehengerlőbb, az Angel Haze egyedi és egyből felismerhető előadásmódja, amiben lenyűgöző módon keveredik az énekbeszéd, a rap és az éneklés.

Angel családja 16 éves korában hagyta ott a gyülekezetet, és költözött Brooklynba, ahol Angel belevetette magát „a világi zenékbe”.  2009-től 2012-ig a neten ingyen letölthető mixtape-eket tett közzé, amelyek közül a Reservation majd az Eminem feldolgozást, a Cleaning Out My Closetot is tartalmazó Classick keltett nagy feltűnést. Olyannyira, hogy a BBC már 2012 decemberében bejelentette, hogy nominálták a Sound of 2013-ra, amelyre olyan művészeket jelölnek, akik a zenekritikusok és zeneipari megmondók szerint a következő év meghatározó előadói lesznek. (Angel Haze végül a harmadik helyen végzett.)



Első nagylemeze, a Dirty Gold 2013 decemberében jelent meg – mondhatni Angel Haze-re jellemző módon: miután a kiadó el akarta tolni az album megjelenését 2014 tavaszára, Angel fogta magát, feltöltötte a netre és ingyen elérhetővé tette. (A kiadó utána gyorsan ki is adta lemezt.)

A teltházas koncertek, egekbe szökő eladások, kritikai elismerések és amellett, hogy a Fuse 2015-ös legjobb hip-hop előadók listájára felkerült Angel Haze is, sikerét az is jelzi, hogy pályatársai előszeretettel dolgoznak vele. A Stromae, Ellie Goulding, Woodkid, Bastille, Sia ötösben például nem más a közös, mint az, hogy mindannyian készítettek már dalt Angel Haze közreműködésével.

Angel a következő nagylemez megjelenése előtt Back To The Woods címmel jelentetett meg – szintén a neten – újabb anyagot tavaly szeptemberben, így legismertebb dalai (Werkin’ Girls, Battle Cry, New York, Echelon (It’s My Way) mellett már egészen széles repertoárral érkezik az Akváriumba. Hiba lenne kihagyni.

Jegyek elővételben: http://goo.gl/QEWL9f

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom