Kövess minket

Hiphop

Big Punról nevezhetnek el utcát Bronxban

The Notorious B.I.G. után újabb legendás rapper kap saját utcát New Yorkban.

Megosztva

Forrás:

Az Allhiphop.com információi szerint hamarosan utcát nevezhetnek el Bronx ikonikus szülöttéről, a 2000-ben elhunyt, Grammy-díjra is jelölt Big Pun-ról.

A portál úgy tudja, hogy a rapper nevét viselő Big Pun Plaza egy most épülő, vadonatúj utca lesz a városrészben, de hogy annak melyik szegletében helyezkedik majd el, azt egyelőre csak találgatni lehet.

Big Pun, akit egyébként Christopher Riosként anyakönyveztek, tulajdonképpen úgy vált megkerülhetetlen alakjává a tengerentúli hiphop szcénának – és most nem a maga 300 kilós versenysúlyára gondolunk -, hogy a karrierje valójában még be sem indulhatott igazán, amikor, mindössze 29 évesen, második szólólemezének elkészülte előtt szívmegállás következtében elhunyt. Az 1998-ban kiadott, Capital Punishment című debüt albuma viszont óriási siker volt, amiből rengeteg példány fogyott el, olyannyira sok, hogy a megjelenése után a platina státuszt is elérte, aminek köszönhetően pedig Pun lett az első platinalemezes, latin származású hiphop előadó.

De nem csak szólóban alkotott maradandót, a szintén Bronx-i gyökerekkel bíró Terror Squad egyik tagjaként is letette a névjegyét, igaz, velük is csak az első lemezükön, a Terror Squad: The Album korongon szerepelhetett.

[vembed youtube=”AiwvPmRTv6M” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés