Kövess minket

Hiphop

Bobby Shmurda forgatókönyvet ír a börtönben

Így próbálja frissen tartani az elméjét a rácsok mögött.

Megosztva

Bobby Shmurda szenved a sitten! Erről az édesanyja beszélt a napokban egy interjúban, aki elmondta, hogy fia nagyon unatkozik és a bezártság is kezd az agyára menni. Azért, hogy elfoglalja magát unalmas óráiban szövegeket ír, de ez nem minden. Édesanyja, Leslie Pollard elmondása szerint két film forgatókönyven is dolgozik egy időben a fia, egyik az életét mutatná be, másik pedig a zenei pályafutását.


A kóterben Shmurda több régi barátjával együtt tölti büntetését, akikkel 3-4 éves koruk óta ismerik egymást. Ezek a srácok próbálják őt segíteni amiben lehet, a börtönigazgató pedig megengedte neki, hogy saját kazettás walkmant, és egy rádiót tartson a cellájában.

A GS9 kiadó feje naponta többször beszél édesanyjával a FaceTime-on, az asszony ekkor próbálja tartani benne a lelket és ellátni pozitív energiával.

Shmurda és kiadójának másik 14 (!) tagja egyelőre előzetes letartóztatásban van,mind  ítéletre várnak. A bíróság több vádpontban is vizsgálja ügyüket, valószínűleg éveket kell majd börtönben tölteniük.

[vembed youtube=”RbvqUbOvp3U” ]

(XXL.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés