Kövess minket

Hiphop

Eminem: Örülök, hogy megcsináltam a „Revival”-t, mert így megszülethetett a „Kamikaze”

Shady a meglepetés albuma létrejöttéről beszélt.

Megosztva

Forrás:

Eminem mindenkit meglepett a „Kamikaze” című lemezével, melyben a kritikusainak szól be, és egy kicsit visszatér a régi stílusához, most egy több részes interjúban fejti ki, hogy miként született meg az album, és mi volt az utóhatása.

Eminemet Sway Calloway kérdezte a lemezről, elsőként pedig arra adott választ, hogy miért nem jelentette be előre a „Kamikaze„-t. A detroiti rapper szerint, ha tudott volna a közönség a projektről, akkor elvárásokat támasztottak volna felé, vagy rosszabb esetben, előre leszólták volna a cumót. Példának a „Revival„-t hozta, amit mindenki azonnal leszarozott a dallistája alapján, pedig még meg sem jelent. A kritika viszont, mint Sway is megemlíti, nem a korábbi Eminem haterektől érkezett (aggódó szülők, politikusok, stb.), hanem pont a hiphop közösségtől, akik túl poposnak ítélték meg az albumot. Eminem erre több magyarázatot is ad, igaz részben ki is tér a válasz elől. Egyrészt annak tudja be a Revival bukását, hogy ő „nem állt be a sorba”, és eltér a többi mostanában felkapott előadótól, másrészt pedig eltúlzottnak érezte a támadásokat, konstruktív kritika helyett szimplán leszarozták a cuccát.

Csináltam pár olyan lemezt, amiket nem igazán tartok nagyra. Encore, Relapse, igaz az Encore még mindig jobb, mint a Relapse. Ha ma meghallgatom a Relapse-t, én érzem magam kínosan. Annyi különböző akcentust próbáltam belegyömöszölni abba a lemezbe. De ha nem lett volna a Relapse, akkor nem csináltam volna meg a Recovery-t, és ha nem lett volna a Revival, nem csináltam volna meg a Kamikaze-t se” – magyarázta.

Em amúgy azt is megosztotta, hogy a 2 Chainz-zel közös Chloraseptic remix volt az a pont, ahol leesett neki, hogy valami hasonlót várnak tőle az emberek, ezután készítette el a Kamikaze-t. 

A következő részben az MGK és Joe Budden beefjéről fog beszélni a rapper.

[vembed youtube=”Kqh3zNhC5Kg” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés