Kövess minket

Hiphop

Eminem tanácsot adott azoknak a feltörekvő rappereknek, akik nem tisztelik a nagy elődöket

Szerinte mindkét oldal tanulhat egymástól.

Megosztva

Forrás:

2017 egyik meghatározó hiphop témája volt az újsulis rapperek és az old school arcok ellentéte, különösképpen a nagy öregek felé mutatandó tisztelet hiányára kihegyezve. A topik várhatóan ebben az évben is nagy vitákat szül majd, sőt ami azt illeti, Eminem már bele is kezdett a diskurzusba, egy francia interjúkérdésre válaszolva. 

„Hogy érzed, az új generáció megadja a kellő tiszteletet az elődöknek?” – hangzott el a kérdés, mire a detroiti rapper nem tudott egyszerű választ adni.

„Nem is tudom, van aki igen, és van, akit egyszerűen ez nem is érdekel. Számomra mindig is akkora szerelem volt a rap zene, hogy a személyes hőseim mindig megmaradnak hősöknek. Pláne azok, akik kitaposták előttem az utat. A nagy rap elődeinknek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezik rap zene” – magyarázta Em, aki tanáccsal is tud szolgálni azoknak, akik most kezdenek bele a rap bizniszbe, és főleg a mai feltörekvőket követik, szeretik.

„Azt tudom mondani azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek csak bele az iparba, és nem feltétlenül tisztelik a múltat, hogy hallgassák vissza a régi arcokat egyfajta hiphop leckeként. Én a régi és az új cuccokból is tudok táplálkozni, össze tudom őket kötni. Ha másért nem, legalább poénból ajánlom, hogy ha van olyan előadó, mondjuk Rakim, akinek csak a nevét hallották, hogy hallgassák meg a zenéjét is. Csekkolják le Kool G Rap, Big Daddy Kane, vagy a Naughty By Nature dalait. Annyi nagyszerű zene került ki abból az érából, és olyan sokrétűek, hogy talán az új generációt is inspirálni tudja.”

[vembed youtube=”cHKt153dkMk” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés