Kövess minket

Hiphop

Ezek Eric B. & Rakim kedvenc rap számai

Top 5 szigorúan a keleti-part mentén haladva.

Megosztva

Forrás:

Folytatódik a Mass Appeal sorozata, melyben neves hiphop előadók sorolják fel a számukra legkedvesebb öt rap-számot. Múlt héten N.O.R.E. nevezte meg az általa legjobbnak vélt trekkeket, a legfrissebb epizódban pedig földijei, Eric B. és (leginkább) Rakim nosztalgiázott egy picit. A New York-i duó nem hazudtolta meg önmagát, szinte egymás szavába vágva dobálták be az olyan oldschool zenék címeit, amik minden kétséget kizáróan fontos szerepet játszottak a hiphop felemelkedésében.

[vembed youtube=”0kfA-8gxEpc” ]Eric B. első körben az 1979-ben rögzített Rapper’s Delight-ot említette a Sugar Hill Gangtől, hozzátéve, hogy ennek a számnak köszönhetik, hogy eljutottak oda, ahol ma tartanak. Ez a megállapítás túlzás nélkül az egész műfajra is igaz.

[vembed youtube=”mcCK99wHrk0″ ]Ezután Rakim vette át a szót, majd nagy igyekezetében rögtön négy trekket hozott fel hallgatásra kárhoztatva barátját. Az 1982-ben kiadott The Message-dzsel kezdte az utca-rappet „kitaláló” Grandmaster Flash and the Furious Five-tól.

[vembed youtube=”PobrSpMwKk4″ ]Majd T La Rock It’s Yours című szerzeményét dobta be 1984-ből, a mellette helyet foglaló Eric B. egyetértő bólogatása közepette.

[vembed youtube=”bXWrUHE6mSw” ]A sort aztán JAY-Z talán leghíresebb számával, a Hard Knock Life-fal folytatta. Ekkor Eric B. fészkelődni kezdett a székén és beszúrta még Nas, LL Cool J, illetve a Run-DMC nevét csak úgy, versenyen kívül.

[vembed youtube=”V99TMrCOmjA” ]Végül az M.O.P. Ante Up-jával zárta a sort, melyet nemes egyszerűséggel a valaha volt legbetegebb trekként aposztrofált.

[vembed youtube=”jqPxJp5OJW0″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés