Keresés

Ha a drogok beszélni tudnának, Lucki hangján szólalnának meg

Kersner Máté- 2018.10.13. 18:19
3122
Lucki története.

Forrás: Twitter
Ha a drogok beszélni tudnának, a 21 éves Lucki hangján szólalnának meg. Talán erre nincs is szükség, hisz a rapper beszél helyettük, velük és róluk is. Mormol, dúdol, néha a ritmust is semmibe véve szimplán sztorizgat az olykor melodikus, olykor csak szétesően hánykolódó, lassan hullámzó alapokra. Művészete nem csupán a szerekkel való sablonos hivalkodásról szól, sokkal inkább az azok által nyújtott ellazító, repkedős, olykor pedig igen kellemetlen és küzdelmes élmények kidumálásáról, és a mentális problémákkal vívott harc olcsó, ugyanakkor közismeretn veszélyes megkönnyítéséről. 

De ki az isten ez a srác, és miért szeretik ennyien? Ahogy Juice WRLD, úgy Lucki is Chicagóban született, általánosban már Lil Wayne-t függte, aztán Chief Keef is a favoritja lett. 16 évesen kicsapták a suliból, ettől kezdve pedig maximális erőbedobással tudott a zenélésre fókuszálni. A cél természetesen a hőn áhított rapsztárlét, meg fényes karrier volt, ami bejött ugyan, csakhogy számos fordulatot vett az évek során. A rapper neve, orgánuma és felfogása is megváltozott: 2013-ban, 17 évesen, még Lucki Eck$-ként debütált Alternative Trap című projektjével, majd ezidőben ráugrott King Krule Neptune Eastate-jére, kollaborált FKA Twigs-szel, Chance The Rapperrel és Danny Brownnal is. Már ilyenkor mindenki nagy jövőt jósolt neki (nem véletlenül), az ígéretes projektek pedig csak érkeztek egymás után. A pozitív visszajelzések ellenére viszont a sokak által előrevetített és várt nagy befutás mégsem következett be. 

Lucki megmaradt az amerikai trap szcéna emblematikus földalatti ikonjaként, és ez talán jól is van így. Az előadó, aki korábban fel akart hagyni a zenéléssel, mára már jól érzi magát a bőrében és igyekszik erényt kovácsolni közegében betöltött szerepéből. Lucki hangzását tekintve ízig-vérig mumble rapper, ennek ellenére mégsem az általános értelemben vett, a tartalmat teljes mértékben elhanyagoló, pusztán a megkapó vibe-ra játszó motyogó-emszík táborát erősíti, mélységeit tekintve legalábbis biztosan nem.

Maga mögött tudva a tinédzserkort, és nyolc kiadványt, (idén egy EP-vel jelentkezett eddig) zenéje érettebb és kiforrottabb lett, ugyanakkor jóval puritánabb is. Saját bevallása szerint mindig is a történetmesélés volt az erőssége, és hát, pont ezt teszi most is: mesél, mesél és mesél. Míg régen főleg a kísérletezésre fektette a hangsúlyt, mára csak a sok szétszabdalt, szorongó minta, a számtalan csattogó hi-hat és a befordult, rekedtes, elhaló hangon történő előadás maradt. Sztorizgatás, életkép-pacsmagolás, naplóbejegyzésszerű anekdotázás nekünk, magának, mindenkinek. 

Forrás: Pigeons & Planes / WxLLxxM
Forrás: Pigeons & Planes / WxLLxxM

“Az emberek nem mindig népszerűsítik a drogokat, csak kifejezik magukat a zenén keresztül: a mindennapjaikról és a mindennapi tevékenységeikről beszélnek. És vannak emberek, akik minden nap drogoznak. Ez soha sem fog változni, hiszen mindig is így volt, csak a közösségi média miatt most sokkal többet látjuk.” - cáfolja az őt érő vádakat a műfajon belüli igen vitatott kábszer-eszményítés kapcsán a Pigeons & Planes-nek adott részletes, máciusi mélyinterjújában. Számára ez nem a magamutogatásról szól, csupán egy állandóvá vált, igen pusztító szokás megénekléséről. Egy tengődő állapot művészetté formálásáról.

Lucki személyes töltetű, lecsupaszított dalfoszlányaival egyszerre engedi közel, és tartja távol magától a hallgatót. Ő csak lebeg, tolmácsolja nekünk a flesseit, és megosztja az éppen aktuális szenvedéseit. Ott vagyunk vele, amikor belülről zabálja fel a depresszió, amikor hasfájás gyötri a leantől, amikor éppen durván beparázik az mdma-tól, és akkor is, amikor úgy dönt, hogy alvás előtt betolja ő a xanaxokat, amiket este nem tudott eladni a sarkon.

 


Hozzászólások