Keresés

Hogyan jött divatba az emo rap?

Galó Kristóf- 2017.12.31. 16:00
A 90’-es évektől 2017-ig: így vált menővé, ha sérülékeny vagy.

Logic legnagyobb slágere 1-800-273-8255 című száma, amely nem szól másról, mint az öngyilkosság gondolatáról, a depresszióról, a megélt fájdalmakról, a magányról. A számot több Grammy-díjra is jelölték, a címben szereplő telefonszám az öngyilkosságot megelőző vészhívó száma, tehát egyértelműen egy lehangoló, mély, fájdalmas érzéseket bemutató trackről beszélünk – még akkor is, ha az utolsó sorban reményt önt a hallgatóba. Ez mindössze Logic egyik száma, de vannak olyan rapperek, akik egy egészt karriert köszönhetnek az emo rapnek.

Az igazán kemény old school hiphop arcok csak legyintenek: „Emo rap? 90-es évekbeli Ice Cube, Mobb Deep, Pac, Big. Na, ők aztán a realek, semmi emozás, full utca hangzás.” Már ez sem teljesen igaz. Az emo rap számokban lényegében csak mély érzésekről, fájdalomról és depresszióról szövegelnek az illetékesek, ám ilyen számok jelen voltak már 20-30 évvel ezelőtt is, csak nem volt akkora divatjuk, mint manapság. A fentebb említett, keményebb arcoknak tekinthető rappereknek is voltak olyan számuk, amelyekben komoly vívódásokat, gondolatokat tettek a lemezekre és nem féltek a sérülékeny oldalukat megmutatni. Ice Cube – Dead Homiez; Mobb Deep – Quiet Storm; 2Pac – Dear Mama; Biggie – Suicidal Thoughts. Ha már itt tartunk, 2Pac tekinthető az első olyan rappernek, aki már komolyabban mainstream volt, nevét jól ismerték nemcsak a hip-hop berkekben, hanem általánosan a zenei világban, ám mégsem hátrált meg, hogy a sérülékenységéről beszéljen. A különbség az a fentebb említett rapperek és a mai, leginkább emo rappereknek tekinthető figurák között, hogy a 90-es években mindössze 1-2 szám fért el egy lemezükön a zenészeknek, nem tölthettek ki egy full albumot ilyen hangulatú trackekkel. Miért? Valószínűleg villámgyorsan megbélyegezték volna őket,a spanok gyengének tartották volna őket, nem real niggának.

Miután Pac azt mondta, hogy „Even as a crack fiend, Mama/You always was a black queen, Mama”, nem volt gáz az érzéseidről rappelni. Mégis ki hívja az anyját egy crack-függőnek, hogy aztán a következő sorban felemelje a fekete hercegnő jelzővel? Egyértelműen egy totál real rapper. A következő években a legtöbb rapper albumán szerepelt legalább egy szám, amin a sebezhetőségéről szövegelt, a 2000-es években pedig egyre jobban bevett szokás lett, hogy jobban megnyílj a hallgatódnak. DMX például már imádkozott a lemezein, Luciferrel való kapcsolatáról írt és így tovább. Eminem megnyilvánulásairól legyen elég egy sor: a Kimmel, édesanyjával való csatározása, az egész When I’m Gone száma, függőségei mind meghatározták a mondanivalóját. Ezek után még inkább beindult a feltárulkozás trendje, jött 2008-ban Kanye az 808s & Heartbreak-kel, amin megküzd édesanyja elvesztésével, valamint az eljegyzésének felbontásával. Amikor már egy olyan kaliberű zenész, mint Kanye majdnem egy egész albumot szentel az érzéseinek, akkor érzed, hogy itt a változás szele. Kid Cudi-t sem szabad kihagyni, aki ugyan nem egy klasszikus értelemben vett rapper, hiszen talán annak indult a karrierje elején, mára inkább az énekes kategóriába sorolnánk. Ő a lemezein 90%-ban foglalkozik a legmélyebb érzéseivel és szinte helyettünk fogalmazza meg a félelmeinket és bizonytalanságunkat – mondjuk a fűről is ódákat tud zengeni. Drake és az érzéseiről való rappelésbe már bele sem kezdünk… Az imént említett rapperek azonban még mindig nem tekinthetőek emo rappereknek.

Néhány érzésekkel túlfűtött album és év után eljutottunk 2017-be, amikor már nem az, hogy nem gáz kimutatni a mélyebb érzéseidet, a sérülékenységedet, hanem egy karriert építhetsz rá. Az egyik legnagyobb úttörő mindenképp Lil’ Peep volt: a debütáló albumán összekapcsolta a trap hangzást az érzéseivel, így alkotva meg egy olyan keveréket, amire sokan még nem voltak képesek, nem voltak elég bátrak. Az albumról, a Come Over When You’re Sober, Pt. 1-ról kb. az összes számot felsorolhatnánk, mint emo rap számot, hiszen mindegyiken igen hasonlóakról szövegel, de nem ő az egyetlen, aki a sérülékenységét állítja egy-egy számának középpontjába. Lil Uzi Vert XO Tour Llif3 számában a barátnője elvesztésével, valamint a függőségeivel küzd – ez a szám végülis 2017 egyik legnagyobb slágere lett. Ugyanakkor Trippie Redd Love Scars című száma is a szívfájdalmakról szól. Lil’ Peep elmondta, hogy nem feltétlenül tekinti magát emo rappernek, de nagyban hatottak rá underground rock együttesek, akik hasonló szövegvilággal dolgoznak. Láthatjuk, hogy az emo rap valamennyire mindig is ott volt a levegőben, de nem sikerült kiteljesednie. Hogy most miért sikerült neki? A kérdésre nincs egyértelmű válasz: a Z generáció tagjai miatt, a fentiekben leírt, hip-hopban bekövetkezett változások miatt vagy csak egyszerűen most erre van igény? Simán lehet mindhárom, sőt, leginkább arra tennénk a pénzünket.

Hozzászólások

Érdekes lehet