Kövess minket

Hiphop

Jövő héten 6ix9ine megint ledob egy új klipet

Folytatni tudja a sikersorozatot?

Megosztva

Forrás:

Tekashi 6ix9ine bejelentette a börtönből való szabadulása utáni harmadik kislemezét és klipjét, mely a rapper ígérete szerint július 3-án, pénteken érkezik.

A rapper eddig két dalt jelentetett meg, a visszatérő „GOOBA„-t, és a Nicki Minaj közreműködésével készült „TROLLZ„-t, mindkét trekk nagy siker volt, amit persze 69 örömmel dörgölt a kritikusai orra alá. A dalokhoz készült klipeket a rapper házi őrizetben rögzítette, de a kényszerkarantén hamarosan megszűnik. 

„Körülbelül 34 nap van hátra és szabadulok a házi őrizetből. Lekerül a nyomkövető, és a New York királya ismét az utcákat fogja járni. De előtte még adok nektek egy klipet” – mondta a bejelentő videóban. Az új klip tehát még 69 házi stúdiójában készült el, de az ezután következők simán lehetnek utcai videók, mint ahogy azt a karrierje elején preferálta. Az Instagram vidiben a rapper ezután eldicsekedett azzal, hogy otthonról sikerült összehoznia egy platina státuszú dalt, míg a TROLLZ az amerikai kislemezlistát is elkezdte vezetni. „Képzeljétek el, mi lesz, ha szabadulok” – mondta.

[instagram]CB8zaaYpAYy[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés