Kövess minket

Hiphop

Juice WRLD beleegyezett, hogy elmegy rehabra a halála előtt nem sokkal

De csak az adagját akarta csökkenteni, nem bírt leszokni.

Megosztva

Forrás:

Juice WRLD súlyos gyógyszerfüggőségben szenvedett, igaz ő ezt nem szenvedésként élte meg, mégis az életébe került. A rapper 2019-ben adagolta véletlenül túl magát, a szervezetében mérgező szinteken találtak oxikodont és kodeint, vélhetően ennek a kombinációja okozta a halálát. Egy új interjúban Juice kiadójának feje, Lil Bibby arról mesélt, hogy a menedzsmentje tudta, hogy a rapper nagyon veszélyesen él, próbálták is rehabra vinni, amibe bele is egyezett, legalábbis félig-meddig.

Bibby a VladTV-nek nyilatkozva, elcsukló hangon mesélte el, hogy az első döbbenet akkor érte, mikor kiderült, hogy Juice 1,5 tablettányi fájdalomcsillapítót dob be rendszeresen, miközben más rapperek fél, max 1 tabival beérik. A Percocet márkájú tabletták dózisa ráadásul csak növekedett, egy ponton már 4 tablettát szedett be Juice, ami durván magas adag. A menedzsment, és Lil Bibby maga végül akkor léptek közbe, mikor a tudomásukra jutott, hogy Juice már négynél is nagyobb dózist szed, és habár az az interjúból nem derült ki, hogy mekkora adagról van szó, Bibby szerint félelmetesen magasról. 

Juice WRLD egy telefonbeszélgetés során beleegyezett, hogy elmegy rehabra, de a reakciójából arra lehet következtetni, hogy nem vette túl komolyan a dolgot. „Rendben, rendben, elmegyek. De nem állok le, csak csökkentem az adagomat…túlságosan szeretem csinálni” – mondta a néhai rapper, aki hetekkel később elhunyt.

[vembed youtube=”syhWjMWQHjo” ](Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés