Kövess minket

Hiphop

Kendrick Lamar első koncertélménye a sajátja volt

Egyszerűen nem volt pénze koncertekre.

Megosztva

Forrás:

A Billboard interjút készített nemrég Kendrick Lamarral, és a kiadójának vezetőjével, Anthony “Top Dawg” Tiffith-el. Szóba került kettőjük üzleti és művészi kapcsolata is, no meg nosztalgikus történetek Kendrick bemutatkozó albumáról, a good kid, m.A.A.d city-ről. Utóbbiról a rapper elmesélte, hogy nagyon sokszor újravették, mivel soha nem volt vele megelégedve.

„Legalább háromszor, négyszer újravettük a good kid lemezt, mielőtt hallhatta volna a közönség. Új dalokat vettünk fel, az egészet újracsináltuk. Egy kerek történetet akartam elmondani, de nem tudtam, miként tegyem ezt. Nekem fontos, hogy jól ki legyenek dolgozva a számok. Lehet egy jó refréned, vagy akár egy egész jó dalod, de ha nincs rendesen kidolgozva, akkor végül nem lesz nagyszerű a végleges lemez” – mesélte K-dot.

A rapper azt is bevallotta, hogy fiatal éveiben nem igazán volt pénze koncertekre járni, mivel a jegyáron felül a benzint is ki kellett volna perkálnia, erre pedig nem volt keret. Így történhetett meg, hogy mikor először látott élőben színpadot, akkor már rajta állt. 

Nem jártam anno koncertekre. Egyszerűen nem volt rá pénzem. Amikor a The Game-mel, és Jay Rock-kal végül turnézni kezdtem 2006-ban, az volt életem első koncertélménye. Azzal, hogy felléphettem, két külön álmomat is sikerült beteljesíteni. Felléphettem, és közben élvezhettem a koncertek hangulatát, ahogy mindenki más.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés