Kövess minket

Hiphop

Kendrick Lamar: „Future a maga módján egy zseni”

Ki lett kérdezve az év előadója.

Megosztva

Forrás:

Kendrick Lamar került a Rolling Stone augusztusi címlapjára, a lap hasábjaira pedig egy hosszabb interjú is felkerült, melyben új lemezéről, kollégáiról, és a „béna” rapperekről is szó volt. 

Az első kérdés rögtön K-dot szenvedélyeire irányult. Mint kiderült jelenleg munkamániás, és a legnagyobb addikciója ital, vagy drogok helyett a zenélés és a koncertezés. Állítása szerint néha annyira keményen dolgozik, hogy azokat az embereket is kizárja az életéből, akik fontosak számára. De a színpadon való zenélés is nagy eufóriát okoz nála. 

Az év eddigi legsikeresebb albumáról, a DAMN.-ről azt mondta, hogy a készítése során egyfajta hibridet akartak létrehozni a Good Kid, M.A.A.D City és a To Pimp a Butterfly lemezekből. Arra fókuszáltak, hogy a szövegek és a melódiák is a kettő ötvözete legyen, és Kendrick szerint pont úgy sikerült, ahogy a fejében elképzelte. 

Lamar emellett megadta a pontos definícióját a „béna előadónak”, amire az „Element.” című számában utalt. Állítása szerint az a béna előadó, aki mások művészetét kopizza, és még elismerést is vár érte. Úgy véli nem kell mások után menni, mindenkinek a saját útját kell megtalálnia. „Sose mondtam, hogy úgy kell rappelni, ahogy én csinálom. Legyél önmagad, ez ilyen egyszerű” – hangsúlyozta.

[vembed youtube=”CRWI4CgC138″ ]Aki viszont biztosan nem „béna” a szemében, az Future, akit egyenesen zseninek nevezett. „Láttam, hogyan dolgozik a stúdióban. Zseni, ahogy képes csettintésre melódiákkal előállni. Egy sajátos nyelvezete van, és nagyon kell ismerni a zenetörténelmet, hogy ez menjen. Lefogadom rengeteg R&B-t hallgatott, gyerekkorában.

Kendrick végül a mások által írt rap szövegekről is elmondta a véleményét. A téma rendszeresen feljön a hip hop szcénán belül, a legutóbb épp 2015-ben pörgött mindenki ezen, mikor Meek Mill megvádolta Drake-et, hogy más írja a szövegeit. Kendrick szerint nincs ezzel semmi baj, de aki nem maga írja a szövegeit, az legyen tisztában azzal, hol a helye a ranglétrán. „Azt mondtam egyszer magamról, hogy én vagyok a legjobb rapper a világon. Nem jelentettem volna ezt ki, ha más írja a szövegeimet. Ha úgy érzed, hogy te egy másfajta előadó vagy, és nem érdekel a rapperek közötti versengés, ám legyen. Készíts király zenéket, de a legjobb titulust soha nem kaphatod meg.” 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés