Kövess minket

Hiphop

Kid Cudi: rapper, rocksztár, stoner, aki kimondja, amit érzel

Még Kanye szerint is ő a legnagyobb hatású előadó az utóbbi évtizedben.

Megosztva

Forrás:

Scott Mescudi a.k.a. Kid Cudi egy olyan egyéniség, amelyből kevés van manapság: a zene iránti alázata nem ismer határokat, a számai annyira szívből szólnak, hogy teljesen átérzed, amiket mond és emellé egy full laza srác, akin látszik, hogy él-hal azért, amit csinál. Ám ő sem tökéletes, voltak/vannak gondjai, de ezeket mindig is felvállalta, sőt, a szemünk láttára küzdött meg velük. Cudi hű a nevéhez, valóban egy kölyöklelkű felnőtt, akiről lerí, hogy baromi jó fej és bármikor elsörözhetnél vele egy pesti romkocsmában.

Cudi egy clevelandi srác, ám középsuli után átment New Yorkba, hogy zenei karriert építsen. Először egy BAPE márkaüzletben kezdett el melózni, ahol állítólag összefutott Kanye Westtel, mikor az bement hozzá vásárolni. Cudi személyisége egyből megtetszett Ye-nek, összehaverkodtak, Cudi pedig megmutatta neki a készülő mixtape-jét, az A Kid Named Cudi-t. Már ezen a mixtape-n érezni lehetett, hogy ez a srác különleges: annyira jól keverte a rapperelést az énektudásával, hogy néhány hónappal a cucc megjelenése után Kanye le is szerződtette a kiadójához. Az is segített, hogy ezen a projekten volt a Day ’n’ Nite című slágere, ami egy iszonyat pörgő electro remixet is kapott, ez pedig meghozta neki a hírnevet és feljebb léphetett a következő lépcsőfokra a karrierje.

[vembed youtube=”VrDfSZ_6f4U” ]Mielőtt azonban belemennénk, hogy milyen sikerek következtek a GOOD Music labelnél, essen pár szó arról, amiért igazán különleges Cudi. A rappelés és az éneklés között táncol, mindkettőhöz kiváló tehetsége van, így ezek ötvözése még jobban fokozza az élvezhetőségét. Az alapjai már-már kiszámíthatatlanok, hiszen nem tudni, hogy a pszichedelikus rockból fog-e meríteni, esetleg EDM trackekhez nyúl vagy a 90-es évek west coast legendájának, Dj Quiknek fogja felhasználni valamelyik számát. Ez is mutatja, hogy Cudi elképesztően tájékozott zenei téren és nem hagyja, hogy beszorítsák egyetlen műfajba a figyelmét. A legnagyobb tényezőt azonban mégsem ezek játsszák, hanem a szövegei. A sorai nagyon sok témát feszegetnek, de leginkább mély érzésekről szólnak, szívből jövő vallomások, de ha kell, feldobnak, buliba küldenek vagy épp cigi után kiáltanak. Minden alkalomra fogsz találni legalább 3 Kid Cudi számot. A leírt sorai megelevenednek, kb. helyetted mondja ki, hogy mire is gondolsz, mit érzel és emiatt olyan szinten lehet vele azonosulni, amilyen szinten nagyon kevés előadóval. Mint minden előadónál, nála is sokat számít, hogy épp milyen hangulatban vagy, milyen a személyiséget. Cudi inkább az introvertáltabbakhoz szól, akik sokszor elmerülnek a gondolataikban, szeretnek agyalni a dolgokon, nem riadnak vissza a mély érzésektől vagy akár magányosak – a másik oldalon viszont az éjjeli stonereket is megszólítja vagy épp háttérzenét szolgáltat az életünkhöz.

[vembed youtube=”ZyDcktys9EU” ]Az imént leírtakból látni, hogy rendkívül sokoldalú zenét játszik emberünk, így nem meglepő, hogy megkapta Kanye fülét és elkezdődhettek a lemezgyártások. 2009-ben jött ki a Man on the Moon: The End of Day című lemeze, ami mára 2-szeres platina és olyan számok vannak rajta, mint a Day ’n’ Nite, a Make Her Say vagy a legnagyobb slágere, a Pursuit of Happiness. A lemezen feltűnik Common, Kanye West vagy a clevelandi spanja, King Chip, de a rocker énje is előbukkan, hiszen az MGMT is jelen van az albumon. Egy évvel később már jött is a Man on the Moon II: The Legend of Mr. Rager a rajongók pedig elaléltak. Akkora sikert ugyan nem futott be, mint a debütáló albumával – egy jelenség, amellyel a legtöbb zenész szenved -, de ezzel is maradandót alkotott, a fanok pedig nem is lehettek volna elégedettebbek. A számok hangulata egy fokkal sötétebb lett, Cudi is elmondta, hogy míg az első lemezén az álmaiba repítette a hallgatóságot, itt a saját realitását tárja a szemünk elé. Ekkora egy kokainfüggőséget is sikerült kialakítania az amúgy masszív marihuána fogyasztása mellé, amit a Mr. Rager című számában mutat be leginkább, valamint annak klipjében.

[vembed youtube=”Zn2FBrCITi8″ ]A következő albumára 3 évet kellett várni és sajnos már nem azt a minőségi szintet hozta, mint a két Man on the Moon album. A harmadik projektjén, az Indicudon még inkább elmozdult a szokatlan hangzások irányába és igyekezett megmutatni a produceri skilljeit. Ekkoriban még a fűről is leszokott, annak érdekében, hogy láthassa a lányát, mivel a gyermekének az édesanyja drogtesztekre kötelezte. Kendrick Lamar, A$AP Rocky és RZA is feltűnik az albumon, amelyet egy évvel később a Satellite Flight: The Journey to Mother Moon követett, 2014-ben. Ebben aztán egy teljes űrutazást élhetünk át a trackek hangulata alapján: ha valaki ezt az albumot elkezdené lejátszani Stanley Kubrick, 2001: Űrodüsszeia című filmje alatt, tökéletes összhang alakulna ki. Mindkettő ugyanannyira elvont. Cudi mindig is imádott kísérletezni, szeretett különc lenni, meg akarta mutatni, hogy több, mint egy rapper vagy egy high all the time énekes, így kiadott egy rock albumot is, ez volt a Speedin’ Bullet 2 Heaven. Itt már azért a core fanokból is veszített, mivel a régi Cudiból nem sokat hallhattunk. Legutolsó albuma 2016-ban került ki, amely már visszatért a rocktól egy picit megszokottabb stílushoz.

[vembed youtube=”F5KgsubkMCA” ]Cudi olyan előadókra volt komoly hatással, mint Kanye West (aki az egyik kirohanásában a legjobb előadónak nevezte), Childish Gambino, Chance The Rapper, Travis Scott (ő egyébként egy óriási Cudi fan és a legnagyobb hatással volt rá a zenéje során), Kendrick Lamar, ScHoolboy Q vagy épp A$AP Rocky. Cudi nélkül nem lenne annyira elfogadott dolog a legmélyebb érzésekről szövegelni a mainstreamben, megmutatni a sérülékenységed, illetve fájdalmad – Drake sem lehetne annyira sikeres nélküle, hiszen ő is sokat merít ezekből a témákból. A diszkográfiája, a zenészek listája, akikre hatást gyakorolt, éppoly mély, mint ő maga, rajongóként pedig epekedve várom a Man on the Moon III-at, a trilógia befejező részét, amely talán sosem fog már kijönni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés