Keresés

Kollab albumok, amiket bűn lenne kihagynod – 2. rész

Galó Kristóf- 2018.08.04. 09:31
1858
Amikor az előadók között 100%-os a kémia.

Az előző részben már bemutattunk 5 olyan albumot, ahol a szakmai képviselői összeálltak egy közös albumra, hogy mindenki élvezhesse a kreativitásuk kohéziós erejét – most pedig egy újabb kollaborációs projektes eresztés következik.

Method Man & Redman – Blackout (1999)

Mire elérkeztünk 1999-re, Method túl volt 2 szóló stúdióalbumon, 2 Wu albumon, nyert Grammy-díjat és toplistákra kúszott fel a lehengerlő flowjával, míg Redman 4 albumot tolt ki és inkább az underground vonalon maradt, ám a toplisták neki sem voltak idegenek – a 90-es évek végére mindketten lubickoltak a karrierjüket övező sikerekben és elismerésekben. Az útjuk nem ezen az albumon találkozott először, hiszen korábban már kiadták a How High című single-jüket és egymás lemezein is vendégeskedtek. 1999-ben, viszont új szintre emelték az együttműködésüket, amikor kijött a Blackout, amelyen mindkét rapper a legjobbját nyújtotta. A rapperek a jellegzetes szövegi tálalásukról és erőtlen, ám mégis a tökéletességig fejlesztett flowjukról és rímtechnikáikról ismertek, a RZA, Erick Sermon és Mathematics alapok pedig egybeolvadnak az MC-k hangjával. És akkor még meg sem említettük kettejük munkájának igazi ékkövét, a Da RockwildertA közös projekt annyira jól sikerült, hogy jöhetett egy közös film és 10 év múlva megismételtek a zenét, érkezett a Blackout 2, ami nem lett annyira szenzációs, mint elődje, de mégis felüdülésként hatott az akkori, leginkább dél által uralt rapközegben.

Madvillain – Madvillainy (2004)

Tudjuk, hogy produkcióra nem lesz panasz, ha MF Doom és Madlib összeáll: mindketten az underground legjobb beatmakerei közé tartoznak, akik már csak elvből sem akarnak a mainstreamhez húzni. MF Doom írói skilljeinél csak a fejed kapkodod, nem tudod, mikor fog egy újabb rím beütni, Madlib alapjai pedig egyszer zongoráznak az érzelmeiddel, máskor szinte masterelés, magas hang nélkül mesélnek a leghidegebb utcákról. Az albumra egy sor kiváló rapper referált, mint úttörő, meghatározó munkára, de az altrock egyik jeles képviselőjét, a Radioheades Thom Yorke-ot is arra ösztönözte, hogy együtt dolgozzon Doommal.

Run The Jewels – Run The Jewels (2013)

Killer Mike és El-P neve mára elválaszthatatlanná vált, hiszen mindketten a Run The Jewels formációban lelték meg a karrierjük legszebb éveit – hiába nyomták már a kollab előtt évekig szólóban. Az albumot természetesen El-P producerelte, helyenként kevés segítséggel, aztán beugrik a mikrofon mögé is, hogy az általa életre hívott, sokszor kemény basszusvonalakkal és elektronikusnak ható, trapes alapokat megölje. Killer Mike pedig nomen est omen, gyilkosként érkezik az összes trackre, hogy brutális flowjával darálja a beateket, politikai kritikusságával pedig elgondolkodtassa a hallgatót. Azért választottam az eddig kiadott 3 albumuk közül az elsőt, mivel ezzel indult útjára a duó, de szerencsére nem álltak meg és nemcsak, hogy fáradhatatlanul adják ki a közöseket, de az utolsóval már a toplistákra is felkerültek – ha eddig nem akartak leállni, akkor most már nem tudnak!

Freddie Gibbs & Madlib – Pinata (2014)

Amikor szárnyra kaptak a pletykák, miszerint az indianai gengszterraper, Freddie Gibbs és a kaliforniai, dillás alapjairól ismert producerzseni, Madlib közös albumot fog kiadni, valószínűleg sokan nem tudták, hogy mire számítsanak. A producer inkább az andalító, zongorás, kevés dobot és erősen vágó lábdobot használó, lassú alapokról ismert, így nem volt teljesen világos, hogy fog erre ráférni a sokszor csak Gangsta Gibbsnek hívott rapper, akinek szövegeinek fő irányvonala a drogterjesztés és a bandaélet. A csalódás több, mint kellemes lett, hiszen az év egyik legjobb albumát hozták össze, a kémia köztük páratlan és már dolgoznak a következő közös projekten.

Jay-Z & Kanye West – Watch The Throne (2011)

2011 egy jó év volt a hip-hopnak: kijött Drake második lemeze, Kendrick kiadta a Section 80-jét, J. Cole és Big Sean is jelentkezett a debütálójával. Ezek ellenére viszont Jay-Z és Kanye csúnyán magukhoz ragadták a győzelmi trófeát az évben, hiszen nem fair, hogy két ekkora legenda összeálljon – úgyis minden díjat és elismerést be fognak söpörni (persze a korábban említettek is mérföldköveket hoztak a karrierjükben). A számok alapjaiért Ye állította össze a csapatokat, akik mindig 10/10-et hoztak ki magukból, hogy jöhessen a két szószátyár és metaforákkal, hasonlatokkal és költői képekkel tolják tele a 7 Grammy-díjra jelölt lemezt. Otis, No Church In The Wild, Made in America, HAM – mind mesterien megmunkáltak trackek. A Niggas in Paris pedig a 2010-es évek egyik olyan hip-hop száma, amit 20 év múlva is ugyanúgy fogunk bömböltetni a hip-hop bulikban vagy valamilyen remix képében egy-egy EDM partyn.

Jaylib – Champion Sound (2003)

A J Dilla és Madlib párosából (és nevüknek összeolvadásából) megalakuló Jaylib egy tökéletes harmónia a két rapper/producer között: amíg a számok alapjainak egyik felét Dilla alkotta meg és Madlib szövegel rá, addig a másik felénél épp fordítva van a recept. A hangzásban egy irányt mutató producerek olyan munkát adtak ki a kezük közül, ami nemcsak, hogy közönségkedvenc lett, de a kritikusok is bátran pakolják a legjobb albumok közé ebből az időszakból, a kollab albumok között pedig többször is magas pozíciót foglal el. A bólogatás, zongorás alapok, tökéletes mintázások garantáltak, a rímelési technikák pedig szintén több évtizedes tapasztalatot sugároznak – mesteri album, ne hagyd ki.

Hozzászólások