Kövess minket

Hiphop

Migos balhéktól volt hangos az idei BET Awards!

Bár ők kapták a legjobb csapat díját, egy kis verekedésre és autós üldözésre még maradt idejük a srácoknak.

Megosztva

Vasárnap rendezték a Black Entertainment TV díjátadóját Los Angelesben. Az esemény azonban leginkább a Migos miatt marad emlékezetes, hiszen az atlantai trió többekkel is összebalhézott az este folyamán.

Közvetlenül az ünnepélyes díjátadó előtt majdnem összeverekedtek Joe Budden-nel egy rosszul sikerült közös interjú után. Történt ugyanis, hogy a feltett kérdésekre Offset kissé flegmán válaszolgatott, ami szemmel láthatóan nem tetszett Budden-nek, majd amikor a kérdező az egyik kedvenc csapataként említette a Migos-t egyszerűen ledobta a mikrofonját a földre, és otthagyta a felvételt. Ez nagyon nem tetszett a srácoknak és rögtön táncba hívták Budden-t, ám ekkor még semmi egetrengető nem történt.

[vembed youtube=”eXjiVxC1HS4″ ]
A kakaskodás után, nem sokkal később megkapták a legjobb csapatnak járó elismerést, de az este még nem ért véget számukra ekkor. Ha hinni lehet a híreknek verekedésbe keveredtek Chris Brown-nal és haverjaival.

Mindez már a buli végén történt.

A beszámolók szerint valaki Brown csapatából megütötte Quavo-t, ez pedig kisebb pofozkodáshoz vezetett, amiből a Migos mindhárom tagja kivette a részét. Brown, valószínűleg éppen zajló bírósági ügyei miatt, nem vett részt a bunyóban, inkább igyekezett csendben lekoccolni a helyszínről. Nem sikerült neki, mivel a Migos is autóba pattant és követni kezdték az énekest. Végül a rendőrök vetettek végett a balhénak, további cinkelés már nem történt.

[twitter]https://twitter.com/malibusgomez/status/879206034123890688[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/ClintTheBoxer/status/879218586933501952[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés