Kövess minket

Hiphop

Mike Delorean szerint nem eszetlen vandalizmus, hanem személyes sértettség miatt rongálták meg a Prodigy falfestményt

A Queensbridge-ben kihelyezett graffitit kétszer is elcsúfították.

Megosztva

Forrás: Instagram

Habár a legtöbben szép gesztusnak és megfelelő tiszteletadásnak gondolták a június végén elhunyt Prodigy tiszteletére felfújt Queensbridge-i falfestményt, az alkotást mégis megrongálták, ráadásul kétszer is. A készítők a második alkalommal már nem látták értelmét a javításnak, inkább lefestették az egészet feketére, de felmerül a kérdés, miért kellett megrongálni egy a hip hop körökben nagyra tartott előadóra emlékező művet? 

Mike Deloreannak, aki Prodigy kiadójánál zenélt a Bars N Hooks nevű formációban, van egy teóriája. Szerinte nem sima utcai vandalizmusról van szó, unatkozó gyerekekkel, sokkal inkább személyes sértettség a közösségen belül.

Prodigy sokat tett a hip hop kultúráért, de közben magánemberként sok embernek ártott. Beszélt emberekről a börtönben, és sok olyan arcot állított be negatívan, akik elvileg a barátai voltak, és felnéztek rá” – mondta Mike a Gully TV nevű Youtube csatornának. Pontos neveket nyilván nem mondott, és valószínűleg nem is tudjuk meg soha ki vagy kik voltak az elkövetők.

(HNHH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés