Kövess minket

Hiphop

Post Malone szerint olyan volt Kanye-val dolgozni, mintha csak Jézussal találkozott volna

A rapper, énekes kétszer dolgozott együtt Ye-vel.

Megosztva

Forrás:

A Grammy Museum igazgatójának,  Scott Goldman adott nemrég interjút Post Malone, aki a „White Iverson” című R&B dalával került fel a hip hop világtérképére. A személyes témákat is érintő beszélgetésben feljött, hogy nehéz volt a Justin Bieberrel való turné, ugyanis ő nyitotta a koncerteket, de lényegében mégsem érte jöttek az emberek. „Ha én vagyok a főfellépő, és eltanyálok a színpadon, aggódni fognak értem, ha felvezető előadó vagyok, és eltanyálok, kinevetnek” – foglalta össze Malone, milyen érzés Bieber előtt fellépni.

A 22 éves rapper, énekes nem csak JB-ről, de egy másik, nála nagyobb előadóról is beszélt, méghozzá Kanye Westről. Ő és Ye dolgoztak már együtt a „Fade” című számon, cserébe pedig a Stoney című debut albumán szerepelt volna Kanye, de ez nem jött össze. Malone elmondása szerint olyan érzés volt Ye-vel stúdiózni, mintha csak Jézus Krisztussal lenne egy szobában. Az interjút vezető Goldman ehhez gyorsan hozzátette, hogy Kanye biztos örülne ennek a kijelentésnek – utalva a zenész nagy egójára. Malone másik hasonlata egy nevelőapa volt, mivel „egyszerre félsz tőle, de azért szereted”. 

Post amúgy hamarosan saját tetoválószalont akar nyitni, de előbb még befejezi második albumát, melynek Beerbongs and Bentleys lesz a címe.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés