Kövess minket

Hiphop

Pusha T állítja, nem Kanye, hanem Drake saját producere adta a muníciót a diss trekkjéhez

Egyre szövevényesebb ez a beef.

Megosztva

Forrás:

Tovább bonyolódik a Drake és Pusha T között húzódó ellentét.

A két rapper még nyáron esett egymásnak, miután Push bekóstolta Drizzy-t, az új albumán. Ezután két diss dal is született, melyből az egyik annyira keményre sikeredett, hogy Drake inkább nem is válaszolt rá, állítása szerint azért, mert azzal túl durva territóriumokba lépett volna, ami nem jellemző rá. A szóban forgó, „The Story of Adidon” című dalon Pusha arról rappel, hogy Drake-nek van egy eltitkolt gyereke egy pornószínésznőtől, de támadja a családját, és a házi producerét is, 40-t is, akinek gyógyíthatatlan betegségével viccel. Az összes közül az utóbbi tetszett a legkevésbé Drake-nek, aki szerint ez már nem fér bele a hiphop szabályaiba, ő a beteg emberek oltásánál húzza meg a határt. Ezt a nézetet nem mindenki osztja, New York-i rapper, és The Lox alapító Styles P például egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy Drake hiába állítja, hogy ez már nem fér bele egy diss-be, igazából nagyon is belefér, mivel nincsenek szabályok a hiphop ezen területén.

Drake amúgy nem feltétlenül haragszik Pushára (mivel eleve nem kezeli egyenlő félként), sokkal inkább Kanye Westre, akit egy személyben felelőssé tett a titkainak (eltitkolt gyerek egy pornóstól) kikerüléséért. Erről hosszasan beszélt is LeBron James új HBO műsorában, erről itt írtunk. Pusha viszont nagyon nem így emlékszik a dolgokra. A Joe Budden podcast vendégeként elárulta, hogy igazából pont a beoltott Drake producer, 40 adta át neki az infókat, még ha nem is közvetlenül. 40-nak van egy csaja, akivel rengeteget dumál, és sok mindent el is mond neki, például a Drake-kel lévő kapcsolatát. A producer elkotyogta a lánynak Drizzy eltitkolt fiát, és még rengeteg másik dolgot is, például, hogy mennyi konfliktusa van a rapperrel. A lány persze nem bírt nem pletykálni az infókról, és így került végül Pusha-hoz. Most már tényleg csak annak a bizonyos Drake válasz diss-nek kéne kiszivárognia és felrakhatnánk erre a beefre a koronát.

[vembed youtube=”M2NZwPYHf6A” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés