Kövess minket

Hiphop

T.I.: „Én vagyok a trap zene atyja”

Az atlantai rapper újítónak vallja magát a szakmában.

Megosztva

Forrás:

A Montreality nevű csatornának adott interjút T.I., melyben beszélt első munkáiról, kedvenc rajzfilm karaktereiről, és az Eminemmel való közös munkáról.

Az atlantai rapper egy olyan állítással kezdte, melyet az elmúlt években egyre erősebben hangoztat: ő találta fel a trap zenét. T.I. második albuma 2003-ban jelent meg, Trap Muzik címmel, és ezzel mindenképp ott van a stílus elsői közt, és bár minden egyes zenei stílusnál vitatéma ki volt az első, T.I. egyértelműen ki meri jelenteni, hogy ő indította útjára a stílust, mely ma már a mainstreamet is elérte. A rapper ennek ellenére tisztában van vele, hogy a trap zenét más előadók és lemezek tették világszinten populárissá, ő csak a stílus megalkotójaként hivatkozik magára, nem pedig valamiféle trap pápaként.

T.I. emellett beszélt Eminemről is, akivel már többször dolgozott együtt. „Eminem az egyik legtehetségesebb, legtalpraesettebb, és legintelligensebb rímfaragó, akit csak valaha hallottam. Két alkalommal is volt alkalmam megtapasztalni, hogyan dolgozik, és ő aztán tényleg másik világ. Eminem és Andre 3000 a két legaprólékosabb előadó, akikkel valaha együtt dolgozhattam. Ráadásul elég kritikusak saját magukkal szemben” – mesélte a hamarosan új albummal jelentkező Shadyről, és a már csak hobbiból rappelő OutKast tagról.

Az interjúban Tupac neve is feljött, akit természetesen nagyra tart, kiemelve, hogy a semmiből küzdötte fel magát a csúcsig. Arra a kérdésre, hogy mit gondol az összeesküvés elméletekről, miszerint Tupac igazából csak megrendezte a halálát, T.I. egy igazán egyszerű magyarázatot adott: Ha 2Pac élne, akkor elment volna a saját anyja temetésére.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés