Kövess minket

Hiphop

Terápiás célokra használják a hip hop-ot a Cambridge-i Egyetemen

4 mg Wu-Tang Clan-t kérnék.

Megosztva

Forrás:

Agresszívvá, nőgyűlölővé, és droghasználóvá tesz a hip hop – szólt a ’90-es években a konzervatív amerikai propaganda. És habár ezeken a stigmákon már túl vagyunk, azt talán senki se gondolta volna, hogy egy-két évtizeddel később lelki gyógyszerként lesz felhasználva ez a zenei stílus, pedig a neves Cambridge-i Egyetem pont ez történik. 

The Lancet Psychiatry nevű orvosi folyóiratban publikált beszámoló szerint, az egyetemen belüli kutatócsoport depresszióval, és skizofréniával küzdő betegeken próbál segíteni, zenés terápia segítségével. A koncepció lényege, hogy olyan számokat hallgattatnak velük, melyek egy nehéz sors krónikáját mesélik el, de a végén mégis pozitívan érnek véget. A felhasznált rap számokban tökéletesen leírják az élet nehézségeit, és küzdelmeit, mely tele van buktatókkal, de kiutat is mutatnak a szenvedésből, kemény munka és elhivatottság árán. 

A rotációba többek közt bekerült Grandmaster Flash and the Furious Five „The Message” című száma, mely a Reagan éra alatti, ’80-as évek gettóinak világát mutatja be, de pörög még Notorious B.I.G. „Juicy” című száma is, melyben Biggie gyerekkori szegénységéről, az utcák keménységéről, és a bűnözői életmódról rappel, de közben tartalmazza az álmot a kitörésre, egy jobb életre, ahol csak a zenével foglalkozhat, ami hát ugye össze is jött.

[vembed youtube=”_JZom_gVfuw” ]A terápia részeként, a betegek saját szövegeiket is papírra vethetik, hogy utána elrappelhessék azokat a többiek előtt.

(Voice)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés