Kövess minket

Hiphop

Tupac Shakur inspirálta YG új, „MY LIFE 4HUNNID” albumát

Október 2-án érkezik.

Megosztva

Forrás: YouTube

YG bemutatott egy új kislemezt következő, MY LIFE 4HUNNID című ötödik stúdióalbumáról, Zane Lowe Apple Music műsorában. A comptoni rapper az „Out on Bail” című dalról elárulta, hogy azért ezt választotta vezető kislemeznek, mert ez a trekk tökéletesen leírja az életét. „Mint mikor felkelek reggel, majd este kilétben fekszek le, miközben a rendőrökkel is meggyűlik a bajom” – mondta.

A rapper szépen lassan csepegteti amúgy a dalokat az október 2-án érkező cumóról, korábban már hallhattunk egy közöst az egyik felfedezettjével, Day Sulan-nal, és habár dallista még nincs, az kiderült, hogy Lil Wayne biztosan felkerül rá.

[vembed youtube=”vW8PirKZN_A” ]YG egyrészről a körülötte lévő világot, valamint Tupac Shakurt jelölte meg a lemez legnagyobb inspirációjaként, kettejük életében pedig hasonlóságot is lát.

„Megosztom veled, az albumot nagyban inspirálta Tupac. Olyan értelemben, hogy mikkel kell megküzdenem mostanában. Ő is átment ezeken a dolgokon, amiken én, és ő is feldolgozta ezeket a zenéjében, ehhez hozzájön a hangnem és stílus, ahogy kiemelkedetett. Sokat játszadoztam ezzel a Tupac-féle csibészséggel. Szóval ez csak egy ilyen kis érdekesség” – mondta az interjúban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés