Kövess minket

Hiphop

Volt házvezetőnője perelte be Dr.Dre-t!

Az, hogy egy dollármilliomosnál dolgozol, még nem jelenti azt, hogy megfogtad az Isten lábát.

Megosztva

GettyImages 171955399Fotó: Getty / Europress

Tudja ezt Dr.Dre és felesége (Nicole Young) korábbi házvezetőnője is. A hölgy beperelte a házaspárt, mert a munkakörülmények a rapsztárnál a kórházba jutatták. Legalábbis szerinte. Raquel Sagustume múlt héten nyújtotta be keresetét, miután egy pánikroham miatt napokig kezelésre szorult, és eközben Dre és felesége, nem túl elegáns módon felmondott neki.

A nő, 13 hónapot dolgozott a házaspárnál, ahol állandó stressznek volt kitéve. Két munkatársnője állandóan fenyegette, és helyettük is dolgoznia kellett. Sagustume jogi képviselője szerint ez a pluszmunka és a terror, amit át kellett élnie kliensének vezetett oda, hogy mind szellemileg és mind fizikálisan teljesen összeomlott.

A házvezetőnő azt is sérelmezi, hogy kórházi kezelése idején mondtak fel neki. Sagustume, kártérítést szeretne kapni az elmaradt túlórák, étkezések és vakációk miatt. Ügyvédre mindenesetre lesz pénze, hisz Dre heti 1870 dollárt fizetett szolgálataiért. Igen, ez kb. 8000 dollár havonta. Ez több, mint kétmillió forint…

(New York Daily News nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés