Kövess minket

Kult

A Dr. Oetker vállalatnál találták meg a nácik által zsákmányolt festményeket

A festményt egy 1954-es aukción vásárolta Rudolf-August Oetker, az élelmiszeripari vállalat egykori vezetője.

Megosztva

Hans Thoma (1839-1924) műve a Tavasz a hegyekben/Gyermeklánc címet viseli, és egyike annak a négy képnek, melyről a szakértők megállapították, hogy vélhetően a nácik zsákmányává vált. A Dr. Oetker szóvívője, Jörg Schillinger kedden azt közölte a sajtóval, hogy a többi műtárgyat is visszafogják szolgáltatni.

Forrás: dpa

Az Oetker-gyűjtemény származására 2015 elején adtak ki megbízást, ugyanis két évvel korábban egy kutatásból kiderült, hogy a Dr. Oetker egy „nemzetiszocialista mintavállalat” volt, ami nagyban támogatta a náci rendszert.

Rudolf-August Oetker, az SS és a náci párt (NSDAP) tagja volt. A családi vállalkozásba 1941-be szállt be, majd nevelőapja, Richard Kaselowsky 1944-es halála után lett a vezetője. A háború után eljárás indult ellene, de 1947-ben felmentették.

Rudolf-August Oetker a rendszer bukása után sem szakított az eszmékkel. A 2007-es halála előtt, semmilyen formában nem járult ahhoz hozzá, hogy feltárják és nyilvánosságra hozzák a nácik és a vállalat kapcsolatát. Ez csak fia, August Oetker kezdeményezésére történt meg később.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés