Keresés

Amit senki nem mond el az apáknak az iskolakezdéskor

Helstáb Laura- 2016.08.31. 11:26
699
Az iskola kész környezettanulmány, morális dilemmák lelki csatatere és előre nem látott helyzetek melegágya az apák számára, akiknek "soha senki sem árul el egy büdös szót sem előre arról, hogy mi vár rájuk."

Ebből az indíttatásból írt könyvet Szily László a gyerek iskolás éveinek kínjairól és örömeiről az apák szemével - de legfőképp arról, hogy tudnak kínok között is magukon nevetni. A Beírásban a szeptember 1-jével kezdődő időszakra készíti fel az apákat. Azoknak ajánlja az olvasmányt, akik még nem szülők, de szeretnének sokat nevetni, első gyereküket beírató szülőknek, akiknek még “fogalma sincs, micsoda istencsapása ez”, és azoknak a szülőknek, akiknek már van iskolás korú gyereke, hogy érezzék, “nem csak nekik szar az életben”. Gyerek tehát nem feltétlenül, de humorérzék és egy csipetnyi önirónia ajánlott az olvasásához.

Ha ez megvan,akkor körülbelül az első oldal aljáig kell eljutni, hogy az olvasó hangosan felröhögjön - először. Ezért csendes irodában úgy tenni, mintha dolgoznál, pedig könyvet olvasol, nem ajánlom. A könyv végigveszi a legjellemzőbb iskolai élethelyzeteket, amelyekbe egy apa kerülhet: válogatott idióták és szociopaták tanácskozása a szülői értekezleten, osztálykirándulás vadidegen alkoholistákkal, gyerekbulik, kínos fogadóórák és a közös tanulás megszégyenítő alkalmai. A megfelelő iskolába bejutást biztosító fortélyoktól a különórákig és iskolai sportokig minden témát érint, amely felmerül az iskolás évek alatt - még a szexet is. Persze a szülőkét, nem a gyerekét. A személyes hangvételű történeteket pedig a szerző humoros illusztrációi egészítik ki.

Forrás:Szily László

Szily László, a népszerű újságíró és blogger első kötete – melyben szürreális horgászélményeiről számol be – Etetés címmel jelent meg, Kitolás 1-2. címmel pedig mint kezdő apa írt humoros, kétkötetes túlélőkalauzt sorstársainak.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Melyik rapperrel NEM volt kollabja az alábbi pop énekesnőknek?
Játszom