Keresés
13O
Budapest

Még mindig jól keres Michael Jackson

Offmedia- 2015.11.03. 11:00
77
Michael Jackson bevétele 2014-2015 októbere között meghaladta a 115 millió dollárt.

GettyImages 85259926
Fotó: Getty / Europress

A Forbes legfrissebb kutatásában összerakta a legjobban kereső elhunyt előadók listáját. A magazin statisztikája szerint az amerikai énekes bevétele, még mindig nagyon magas. 2014 és 2015 októbere között jövedelme meghaladta a 115 millió dollárt, mely körülbelül 104 millió eurónak felel meg. Bele sem merünk gondolni, hogy ez forintban mekkora vagyon lehet. Az előző évhez képest valamivel kevesebb folyt be a valamikori előadó számlájára.

A második és a harmadik helyen jelentős változás nem történt. Az ezüstérmes Elvis Presley lett 55 millió dollárjával, majd őt követte Peanuts Charles Schulz 40 millió amerikai dollárral. Ő utána Bob Marley jött, 21 millió dollárral, aki helyet cserélt Elizabeth Taylorral (20 millió dollár). Természetesen a sorból nem maradhat ki Marilyn Monroe sem. Sőt érdekességként a listán feltűnik Einstein neve is. A lista új belépője Paul Walker, aki az elmúlt évben 10,5 milliót írhat a kontójára, ami a kilencedik helyre volt elegendő.

1. Michael Jackson - 115 millió dollár

2. Elvis Presley - 55 millió dollár

3. Charles Schulz - 40 millió dollár

4. Bob Marley - 21 millió dollár

5. Elizabeth Taylor - 20 millió dollár

6. Marilyn Monroe - 17 millió dollár

7. John Lennon - 12 millió dollár

8. Albert Einstein - 11 millió dollár

9. Paul Walker - 10,5 millió dollár

10. Bettie Page - 10 millió dollár

11. Theodor Geisel - 9,5 millió dollár

12. Steve McQueen - 9 millió dollár

13. James Dean - 8,5 millió dollár

 

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom