Keresés
28O
Budapest
2017.06.29., csütörtök (Péter, Pál)

Mi a terve Justin Biebernek?

Offmedia- 2015.10.05. 10:05
478
Végre, Justin Bieber nem habozott tovább.

justin BFotó: Getty / Europress

Twitterjén bejelentette, hogy negyedik albuma a Purpose névre fog hallgatni és november 13-án kerül majd a boltokba. A lemezre természetesen felkerül a What Do You Mean? című szám is, mellyel a kanadai énekes már meghódította mind a brit, mind az amerikai slágerlistákat. A korong tracklistje sajnos még nem publikus.

A What Do You Mean? a streameléseknél már rekordokat is döntött. A Spotify, a Deezer és az Apple Music szolgáltatások segítségével több, mint 3,2 millióan hallgatták meg.

A 21 éves énekes igencsak botrányos utat járt végig, többször is meggyűlt már a baja a törvénnyel. Első EP-jét - My World - 2009-ben adta ki, melyet szinte azonnal több album is követett: My World 2.0 (2010), Under The Mistletoe (2011) és  Believe (2012). A kontójára írható még két válogatás a The Collection (2010) és a Journals (2013). Továbbá olyan slágerek köthetők a nevéhez, mint például a Baby (feat. Ludacris) vagy a Boyfriend.

Sikeres zenei karrierjének köszönhetően több díjat is bezsebelt már: BRIT Award, Billboard Music Awards, American Music Awards, Teen Choice Awards.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom