Keresés
4O
Budapest
2017.11.22., szerda (Cecília)

Rocky Horror Picture Show-ból is készül a remake

Offmedia- 2015.10.25. 09:26
518
Mára már hozzászokhattunk, hogy minden jelentős, és zseniális alkotást érthetetlen módon kötelezőnek éreznek feldolgozni.

Ez a folyamat anno arra lett kitalálva, hogy az 50-es években készült filmeknek adjanak egy korosztály, szín, minőség frissítést. De ami a nem is olyan távoli múltban kiemelkedően jól sikerült, annak semmi értelme, hogy feldolgozzák, csak mert annyira tehetségtelen alkotók, hogy saját, új ötlet már nem is jut az eszükbe. És a régi verziónak a hírnevét és az általa elért sikereket akarják majd meglovagolni, hiszen, nem az önerőből elért zsenialitása miatt mennek majd az emberek a moziba, hanem a korábbi remek kapcsán. Bár ez taszító erőként is működik, mivel a fő célközönsége a filmnek, és az elválaszthatatlan zenéjének, zsigerből tiltakozik valami új verzió ellen, és nem is fogja megnézni, a valószínűleg már a gondolat megszületésének pillanatában halálra ítélt ötletet.

Erről persze a készítők másképpen vélekednek, de hát nem is lehetnek önnön ellenségeik.

A Rocy Horror Picture Show egy olyan ikonikus film, amit szinte mindenki ismer, ha nem is látta a filmet, akkor színházból. Az őrült traveszti világot, a zenéket, a karaktereket, és egyedi ruhákat.

Lavrence Cox fogja alakítani Dr. Frank-N-Furter karakterét, akit eredetileg Tim Curry játszott. Mondhatni utánozhatatlanul, bár ez majd nyilván kiderül, ha már az utánzásra kerül a sor. Lavrence hitelessége abból is adódik majd, hogy a való életben is transzszexuális, és korábban foglalkozott Drag Queen fellépésekkel is továbbá az arc karakterük meglepően hasonló, így még valami jó is kisülhet a dologból. bár annak sincs túl sok értelme, ha ugyanazt eljátssza ugyanúgy, csak kicsit durvább eszközökkel..

Továbbá Tim volt az első abban is, hogy ő játszotta el először ezt színházban, Londonban még a hetvenes években.

A színésznő viszont nagyon izgatott és ezt meg is osztotta az Instagram oldalán, hogy mennyire hálás, hogy egy részese lehet ő is a Rocky Horror Show legendának.

Lou Alder, aki 75-ben megalkotta a Show-t, azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy nem az eredeti forgatókönyv alapján válogatják ki az embereket, mint ami alapján anno megkapta Tim a szerepet. Szóval, hogy ha valaki az új karaktert a régi Tim által megformált szereplőhöz akarja majd hasonlítani, az veszteni fog.. Ez nem túl bíztató, de most már nagyon kíváncsian várjuk, hogy mi fog ebből kisülni!

Ami viszont még pozitív hír, hogy kiadták lemezen is az eredeti filmzenét, és napvilágra került, egy olyan szám is a filmből, amit eddig ilyen formában nem lehetett meghallgatni, viszont itt , egy Lou Alder-rel készített interjúval egybekötve megtekinthető, és hallgatható mindez!

Hozzászólások