Kövess minket

Sport

A norvég válogatott lesz a pótselejtezős ellenfél!

A magyar labdarúgó-válogatott a norvég csapatot kapta ellenfélül a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság novemberi pótselejtezőjére a Nyonban tartott vasárnapi sorsoláson.

Megosztva

tumblr mo19u4hgh81qf03a6o1 1280

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese idegenben kezd november 12-14. között, majd három nappal később hazai pályán fogadja riválisát a visszavágón.

A magyarokat nem húzták ki az első három párharcba és a norvég, szlovén, dán, ír kvartettből előbbi maradt az urnában utolsóként a nem kiemelt válogatottak közül. A sorsolás szeszélye folytán a kiemeltek közül egyedüliként Magyarország kezd vendégként.

Norvégia, a FIFA legfrissebb világranglistáján a 34. helyen található, pont mi, magyarok előzzük meg őket. Keretük, a mértékadó transfermarkt honlap szerint 47 millió eurót „ér”, a magyar-csapat ennek nagyjából a felét, 23 milliót. Csapatuk talán legnevesebb játékosa a mindössze 16 éves, Real Madridban játszó szupertini, Martin Ödegaard.

„A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat” – mondta a magyar szövetség honlapjának a német szakvezető. „Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. A norvég futballt nagyon jól ismerjük, senkinek sem kell bemutatni ellenfelünket, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy egészen kiváló rivális vár ránk. Ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben voltak az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukták el a továbbjutást úgy, hogy sokáig vezettek is idegenben ellenük, s csak a hajrában fordított Olaszország”.

Storck hozzátette, most arra kell fókuszálni, hogy jól felkészítsék az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben játszanak egy szoros mérkőzést annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyük legyen véghez vinni a történelmi tettet és kijutni a kontinensviadalra.

Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s akkori barátságos mérkőzésen 2-0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

A másik három párharcban Ukrajna Szlovéniával, Svédország Dániával és Bosznia-Hercegovina Írországgal találkozik az Eb-részvételért.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés