Kövess minket

Sport

„A Zumba® megváltoztatja az emberek életét” – InterYou Aznar-Martinez Izabella Zumba® oktatóval

A hasonló életszemlélet és az egyéniségük kibontakoztatása hozta össze azt a Zumba® oktató csapatot, akikkel most megismerkedhettek interjúnkon keresztül.

Megosztva

Aznar-Martinez Izabella, Szernov Paunov Nikolett, Linder Ildikó, Károly Zsuzsi, Pataki Judit és Szerecz Robi már évek óta egy csapatot alkotnak a Zumba-fellépéseiken. Együtt mozgatják majd meg a közönséget a következő Happy Birthday Beto rendezvényen is, ennek apropóján arról a beszélgettem Izával mint a csapat képviselőjével, hogy milyen szerepet játszik az életükben, mit jelent számukra a Zumba®.

Hogyan alakult ki a csapatotok?

Sokan öt évvel ezelőtt végeztünk Zumba® oktatóként, így már elég régóta vagyunk a Zumba® szerelmesei, és az ország minden sarkába eljutottunk. Ahányan vagyunk, annyiféle órát tartunk: ebben a fitnesz programban mindenki a saját karakterét tudja megvilágítani. A képzésen, a közös rendezvényeken vagy a szociális médián keresztül ismertük meg egymás, és az első Happy Birthday Beto rendezvény hozott össze minket. A színpad elég üres, ha egy ember próbálja feltölteni, így mindannyian csapattársakat kerestünk magunk mellé a fellépéshez: fontos volt, hogy olyan emberekkel alkossunk csapatot, akikkel jól kiegészítjük egymást, mert eltérő az oktatói stílusunk, de hasonló az életszemléletünk.

Niki a bolgár pattogó tűz, végtelen odaadás és mosoly csaj. Ildi az engergiabomba, a robbanó tűz, nyomja ezerrel végig az órát. Zsuzsi a kifinomult tánc, abszolút precizitás és nőiesség megtestesítője. Robi a hihetetlen energia és profizmus képviselője, nagyon intenzív edzéseket tart, végig vigyorral az arcán. Judit háromgyermekes odaadó, szeretetteljes „anyánk”, mert olyan kedvesség és mérhetetlen elfogadás árad belőle. Ő a „Zumba-tesóm”. Mindenkihez van egy motiváló és kedves szava, mindenben meglátja a jót. Végül pedig vagyok én, a spanyol tűz, a tánc-vonalat erős nőként képviselem, egyfajta „ereszd el a hajad, szeresd a tested” hozzáállással. Közülünk mindenkinek egy kicsit más a stílusa, és mindig is szerettük a különbözőséget hangsúlyozni, hogy a vendégek közül mindenki rátalálhasson arra a Zumba® oktatóra, akinél a legjobban tud érvényesülni. A közös fellépés azért is jó, mert látják, egy mozdulatot mennyiféleképpen lehet megcsinálni, gyakorlatilag nincs olyan, hogy rosszul. Ami viszont közös bennünk, az a hozzáállásunk: segítőkészek vagyunk, támogatjuk egymást, emeljük egymást – szakmailag egy olyan közösséget alkotunk, ahol mindenki segíteni próbálja a másikat, nem versengünk, nyitottak vagyunk. „Gyere, érezd jól magad” – a Zumba® számunkra erről szól; az már mindegy, hogy kinél, csak találd meg az oktatót, aki hozzád passzol.


Hogy tudjam szemléltetni, van egy számomra meghatározó emlékem. Az első Zumba® továbbképzésemre úgy mentem, hogy aznap tartottam meg az első órám: ezt kicsit félve vallottam be ott, meg is állt a levegő egy pár hosszú másodpercre, a többiek döbbent csendben néztek rám, aztán egyszer csak mögöttem valaki elkezdett tapsolni és gratulálni: ez volt Robi, akivel azóta együtt is szívesen dolgozunk. Ott és akkor olyan bátorítást kaptam tőle, ami hihetetlenül jól esett és meghatározó volt számomra a pályám további részében. Ebből is látszik, hogy milyen ez a közösség: bátorítjuk egymást, segítjük egymást – ha részt veszel benne, óriás erőt jelent. Szóval a csapatunk a szimpátia meg a támogatás útján talált egymásra, és nagyon szeretünk együtt dolgozni. Ha felállunk a színpadra, mindenki belead mindent: egy óra tiszta kánaán. Most is azon dolgozunk, hogy együtt jöjjünk a következő Betóra.

Honnan ered ez a mentalitás?

A Zumba® mindenkié: a táncosé, a fitnesszesé, a háziasszonyé, a gyerekeké, az időseké, a férfiaké, a nőké, mindegy, ki honnan jött és mit csinál – nem a tökéletességről szól. Ebben nagyon fontos a Zumba® eredete: Latin-Amerika. Ott is nehéz megélni, küzdenek, és a táncban találják meg a kikapcsolódást, felüdülést, feltöltődést. A dalok nagy többsége a szerelemről szól, ami az egyik legjobb motiváló erő. Az egész stílus, a tánc, a zene legfontosabb szemlélete az életigenlés: ez az alapvető közös pont. Ebből kiindulva a Zumba® órán bulizva edzünk, ami nem azt jelenti, hogy szakmailag kevesebb lenne, hanem hogy a vidámsággal, pozitív életérzéssel bontakoztatjuk ki a vendégekben az erőt, amivel kihozhatják magukból a maximumot.

A Zumba® esszenciája akkor a pozitív életszemlélet?

Ez a legfőbb varázsa, igen: amikor az élet összes területén nyomasztja valami az embert, elmegy az edzésre, átöltözik színes ruhákba, és beindul a zene jó hangosan, mert buliban vagyunk ugye, nem beszélünk, meg számolgatjuk közben a mozdulatokat. Az a lényeg, hogy abban az egy órában csak a zene és a mozgás létezzen, minden probléma eltűnjön, ne legyen idő rá gondolni. Letáncoljuk a terheket, és utána frissen tudunk nekiállni problémákat megoldani.

A Zumba® órákon emberek életét változtatjuk meg, és nem kell mást csinálnunk, mint odamenni, belerakni a lelkesedést az órába. Lehet látni, ahogy az eljövő hölgyek napról napra nőkké válnak, kinyílnak személyiségek, bátrabbak leszek – egyikük írta egyszer, hogy „a Zumba hatására újra mertem nő lenni”.

Milyen volt az első találkozásod a Zumbával?

Nem fogod elhinni, de túlsúllyal küzdő, magamba fordult, depressziós, keserű háziasszony voltam, és egyik nap elhatároztam, hogy életmódot váltok. Elkezdtünk járni egy barátnőmmel személyi edzőhöz, és ő javasolta a Zumba® órát, én meg először tiltakoztam, aztán végül beadtam a derekam, elmentem egy órára, és azok a zenék visszahozták a tinédzserkorom: azt éreztem, hogy felébredtem. Akkor kaptam vissza ezt a hangulatot, a korábbi energiát, és ezt a hatást szerettem volna az egész világgal megosztani, amit én átéltem.


Hogyan álltok hozzá Zumba® fellépéshez?

Számunkra a vendég az első, úgy nem megyünk színpadra, ha a közönség nem akarja. Nem azért vagyunk a színpadon, mert mi vagyunk a sztárok, hanem mert ők ezt szeretnék, és ez hatalmas megtiszteltetés – ezzel mindannyian így vagyunk.

Nem kérjük számon, hogy valaki eljön-e vagy nem: engem a Zumba® húzott ki a depressziómból, és azóta a lételememmé vált, de azt is elismerem, hogy ez nem mindenkinek való. Ha tetszik a zene, tetszik az edző vagy tetszik a mozgásforma – folytasd. Ha nem tetszik az edző, keress másikat. Ha nem tetszik a zene, ne aggódj, nem mindig ugyanaz van, és edzőnként is különböző. Ha nem tetszik vagy nehéz a mozgás, tarts ki, mert megszokod és meg tudod tanulni.

Nem nagyon van olyan, hogy kezdő meg haladó Zumba®: itt nem ez a lényeg, hanem, hogy ugyanazt a mozdulatot alaplépésként és intenzíven is mutatjuk be minden mozdulatsorban, és ezt mindenki a saját szintjéhez tudja igazítani. Ezért csinálhatja egy órán ugyanazt a koreográfiát egy 18 éves és egy 70 éves is. Aztán aki többször eljön, már ismerős zenékkel, koreográfiákkal találkozhat, és egyre jobban megtanulhatja, növelheti az intenzitását. Nekünk oktatókként a szakmaiság a legfontosabb, hogy az óra jól össze legyen állítva, és a vendégek biztonságosan tudják kivitelezni a mozdulatokat. Az a felelősségünk, hogy megkaphassa a vendég azt, ami a Zumba® lételeme: az életigenlést. Ez a felszabadultság meglegyen az edzésben, érezze azt, hogy egy közösség tagja, érezze azt, hogy szívesen jön és kiteljesedhet, mert nincs annál csodálatosabb, mint amikor meggyőződhetsz, hogy bizony, elég önmagad lenni.


Mit jelent számotokra a Happy Birthday Beto esemény?

Mi nagyon hálásak vagyunk érte, mert ez megadta nekünk azt az óriási lehetőséget, hogy a vendégeink országszerte, és a körülöttünk levő országokból közösséggé váljanak, együtt osszuk meg a sport, a mozgás, a Zumba szeretetét. Az a koncepció, hogy vendég, oktató, a Zumba® szerelmesei együtt egy napot a mozgásnak, ennek a kultúrának és életszemléletnek szentelnek, így ünneplik a Zumba® megalkotójának születésnapját. Saját sportnapot létesítünk ezzel évente egyszer, nem a szponzorokból, hanem a sportág szeretetéből, és mindezt most már harmadszor: szerintem ez már önmagában mutatja, mekkora erő van benne. Nincs mögötte termék, nem eladni akarunk valamit, hanem a Zumba® szeretetéről szól, egymás támogatásáról, hogy együtt mozgunk, és feltöltődünk. Olyan a hangulat, hogy egész nap mozog a közönség végig, fáradhatatlanul, hatalmas húzóerő van benne. Ott mindenki egyenlő, nincs címke, egy szóval óriási dolog, hogy így összejövünk – sokan több száz kilométert utazunk, és megéri. Mindannyiunk érdeke, hogy a rendezvény minél sikeresebb legyen, és az oktatók és vendégeink mind tapasztalhassák, hogy ez milyen nagyszerű.

[highlight]A csapat tagjai

Szernov Paunov Nikolett – Budapest

Korábban Stepaerobicot oktatott, de most már több mint öt éve foglalkozik a Zumbával: amikor rátalált, úgy érezte, ezt a parti hangulatot szeretné az óráján is átadni a vendégeknek.

„Hihetetlen érzés volt végignézni az arcokon, látni azokat a mosolyokat, érezni az emberekből azt az erőt, amit a jókedvük és a magabiztosságuk sugárzott. Rá kellett döbbennem, hogy nem csak én tudtam változtatni ezeknek az embereknek az életén, hanem ők is változtattak az én életemen. Sok vendégnek azelőtt problémáik voltak – akár testi, akár lelki -, de a Zumba megoldást jelentett számukra, mert az a sok mosoly gyógyír mindenre!”

Linder Ildikó – Mohács

Zumba®, Zumba KIDS oktató és sportedző, kétgyermekes anya, aki azt vallja, hogy az az életet nemcsak élni, hanem megélni, ünnepelni kell minden egyes nap.

„Semmilyen más sport tevékenység nem ad ilyen széles körben ekkora örömet, pozitív energiát, életkedvet, mint a Zumba. Minden óra után jóleső érzés végignézni, hogy a csillogó szemű gyerekektől kezdve, a nőkön át a szép korú nagymamákig micsoda felszabadultság és boldogság tükröződik az óra után az arcokon. Számomra ez nem munka: szenvedély, ami kitölti a mindennapjaimat, átszőtte az életemet és bele ivódott a hétköznapjaimba.”

Károly Zsuzsi – Tárnok

Öt éve tart Zumba® órákat, 2015-ben elvégzett egy aerobik edzői OKJ-s tanfolyamot,és 2016-ban Piloxing Elite tréner lett.

„Azon szerencsések közé tartozom akinek a szenvedélye a hivatása. A Zumba által nagyon sok szuper embert ismertem meg, és nagyon jó barátságok születtek.”

Aznar-Martinez Izabella – Érd, Budakeszi

„Vidám és pozitív hozzáállású vagyok és ez tükröződik az óráimon. A mosoly erejében hiszek. A pozitív életszemlélet nagy hatással van a mindennapjainkban, ezzel az erővel élni szoktam az óráim alatt is. Mindenkit szeretettel látok egy óra önfeledt és pezsdítően vidám Zumbára, ahol minden nő kibontakoztathatja a nagy betűs NŐ-t.”

Pataki Judit – Dunakanyar

Jelenleg Szigetmonostoron és Leányfalun tart órákat a Dunakanyarban, de korábban Szentendrén, Visegrádon és Dunabogdányban is voltak órái.

“A Zumba és én: 5 és fél éve színtiszta szerelem! A jelenlegi munka mellett heti 4 óra fér bele, ez viszont minimálisan kell, LÉTELEM. Mivel 3 gyerek és a munka mellett nincs sok időm sportolni és bulizni, ezt a Zumba szinte tökéletesen helyettesíti. Az elmúlt 5 és fél évben számtalan masterclass, képzés, és csapatommal közös program színesítette az életem, elmondhatatlanul sokat adott a személyes életemhez. Ezen felül megváltozott a vendégeim világa is, van, aki ennek köszönhetően lett nyitottabb, lazább és így talált rá a szerelem, de volt, aki egyszerűen csak fogyni kezdett és ettől érezte sokkal jobban magát. Összességében a Zumba számomra: sport, buli, kikapcsolódás, közösség, sikerélmény, tanulás-fejlődés és sok mosoly-nevetés”

Szerecz Róbert – Dunaújváros

“Imádok táncolni! Szeretem megfertőzni az embereket a mozgás örömével. Boldogság látni a sok mosolygós embert, akik egy fantasztikus Zumba óra után elégedetten mennek haza, várva a következő alkalmat, hogy mikor lehetünk újra együtt! Ezt az élményt adja nekem a Zumba!”

 [/highlight]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés