Keresés
13O
Budapest
2017.09.20., szerda (Friderika)
  • Főoldal
  • Sport
  • Ez a kilenc éves kissrác apró darabokra zúz mindenkit, aki szembe jön vele a rögbipályán

Ez a kilenc éves kissrác apró darabokra zúz mindenkit, aki szembe jön vele a rögbipályán

Offmedia- 2016.09.14. 10:52
478
Mintha csak az "Akit buldózernek hívtak" c. film pár jelenete elevenedne meg, mikor Meaalofa Te'o nekiindul a tojáslabdával. Ellenfelei legnagyobb bánatára. És fájdalmára.
Ausztráliában járunk, ahol a rögbi az egyik, ha nem a legnépszerűbb sportnak számít. Rengetegen játsszák, a legkisebbektől a nyugdíjasokig. Ennek megfelelően már a kisgyerekek is komoly bajnokságokban edződnek szerte az országban. Az utánpótlás megoldottnak tűnik.

Főleg most, hogy feltűnt a színen a kilenc éves Meaalofa Te'o, aki úgy zúzza le ellenfeleit a pályán, hogy az már nekünk, a nézőknek is fáj. A kisfiú vagy kétszer akkora, mint a társai és fizikai előnyét nagyban kamatoztatja is.

A pálya egyik végéből, úgy jut el a másikig, hogy közben egyszemélyes hadseregként darálja le a többi gyereket a pályán.

Amikor Te'o megragadja a labdát és futásnak ered, szinte Bud Spencer jelenik meg előttünk, olyan elemi erővel rombol, az ezzel járó csontzene pedig beszakítja a dobhártyákat. A labdát persze senki nem tudja elvenni tőle, pedig próbálják a srácok, de nem járnak túl jól.



A kis Te'o mindet beleépíti a gyepbe.

Valahogy így:


A felvétel egy Canberra-ban rendezett, országos döntőn készült. Láthatjuk, hogy tényleg senkinek sincs esélye a srác ellen.

Az ellenfél szülei majd' szívinfarktust kapnak a látványtól, ahogy keresztül száguld csemetéiken, és ennek hangot is adnak.

Szeretnék elérni, hogy ne életkor alapján, hanem testsúly szerint rendezzék a jövőben a meccseket a gyerekeknek.

Pedig, Meaalofa Te'o egy nagyon kedves fiú, hatalmas szívvel. De csak a pályán a kívül.

(mashable.com nyomán)

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom