Kövess minket

Sport

Idegenben szerzett előnyt a Barcelona, döntetlen Torinóban

Az Arsenal és a Juventus is nehéz helyzetbe került már az első mérkőzések után.

Megosztva


A címvédő FC Barcelona 2-0-ra nyert az Arsenal vendégeként, míg a Juventus otthon játszott 2-2-es döntetlent a Bayern Münchennel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésein.

Londonban kiegyenlített első félidőt láthatott a közönség, bár a labdabirtoklást tekintve nagy fölényben futballozott a Barca. Úgy tűnt, a címvédő inkább kivárásra játszik, míg az Ágyúsok próbálták a lehető legtöbbet kihozni az előttük adódó kevés lehetőségből.

A szünet után nem változott jelentősen a meccs képe, ám a második félidő felétől az Arsenal egyre nagyobb erőt fektetett a támadások vezetésébe, több helyzetet is kialakított, emiatt azonban a hátsó alakzata rendre felbomlott. A hajrához közeledve a Barcelona egy gyors ellenakcióból Lionel Messi révén megszerezte a vezetést, majd az aranylabdás argentin támadó alig több mint 10 perccel később egy büntetőt is értékesített. Messi ezzel a két góllal nagy valószínűséggel nemcsak a keddi mérkőzést, hanem a továbbjutást is eldöntötte.

A Barcelona ezzel a sikerrel sorozatban 33. tétmeccsén sem kapott ki.

Torinóban az első félidő jelentős részében nyomasztó fölényben játszott a német bajnokcsapat, amely több nagy helyzetet is kihagyott. A legnagyobb lehetőség Thomas Müller nevéhez fűződött, aki a szünet előtt javította korábbi hibáját, és megszerezte a vezetést a Bayernnek. Az olasz bajnoki címvédő két elmaradt tizenegyest is számon kérhetett az angol Martin Atkinson játékvezetőn.

A folytatásban nem változott a játék képe, ezért nem volt meglepő, hogy Arjen Robben a második félidő 10. percében megduplázta a müncheniek előnyét (0-2). A holland futballista legutóbb novemberben szerzett gólt klubcsapatában. A Juventus csak ezt követően kezdett Bajnokok Ligája-ezüstérmeshez méltóan játszani, ennek eredményeképpen Paulo Dybala szépített.

Az első felvonásban Gianluigi Buffonnak, a másodikban viszont inkább Manuel Neuernek kellett bravúros védéseket bemutatnia, de a németek világbajnok kapusa a csereként néhány perccel korábban beállt Stefano Sturaro lövésénél is tehetetlennek bizonyult, így a feltámadó torinóiak egyenlítettek (2-2). Az izgalmas hajrában mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de a párharc döntetlenről folytatódik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Arsenal (angol)FC Barcelona (spanyol) 0-2 (0-0)

gól: Messi (71., 83., a másodikat 11-esből)

Juventus (olasz)-Bayern München (német) 2-2 (0-1)

gólszerzők: Dybala (63.), Sturaro (76.), illetve Müller (43.), Robben (55.)

A visszavágókat március 16-án rendezik.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés