Kövess minket

Sport

Megnyerte az Európa-bajnokságot magyar női vízilabda-válogatott!

Ezzel a csapatsportok magyar képviselői közül elsőként kijutott a riói olimpiára.

Megosztva

Bíró Attila együttese, a Kombank Arénában rendezett pénteki fináléban, 9-7-re győzte le a holland csapatot. A magyar női válogatott 1991 (Athén) és 2001 (Budapest) után harmadik alkalommal diadalmaskodott kontinensviadalon. Az aranyérmek mellett eddig öt ezüstöt és öt bronzot gyűjtöttünk az Európa-bajnokságokon, amellyel az örökranglista harmadik helyén állunk. A rangsort az olaszok vezetik, a most legyőzött Hollandia pedig a második.

Eredmény:

Nők, döntő:

Magyarország-Hollandia 9-7 (3-3, 1-2, 3-2, 2-0)

Belgrád, Kombank Aréna, v.: Naumov (orosz), Putnikovic (szerb)

góldobók: Bujka, Kisteleki H., Tóth I. 2-2, Antal D., Illés, Takács 1-1, illetve Genee 3, Smit, 2, Megens, Van Der Sloot 1-1

A két csapat tizenkét nappal ezelőtt a csoportküzdelmek nyitófordulójában találkozott egymással, a hollandok akkor úgy nyertek 14-10-re, hogy a mérkőzés egyes szakaszában már nyolc góllal is vezettek. Bíró Attila szövetségi kapitány az olaszok elleni elődöntő után azt ígérte, a gárda most nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat.

A magyarok két jó védekezés után mindkét támadásukban emberelőnyhöz jutottak, a másodikat Antal Dóra révén ki is használták. A hollandok harmadik akciójukra kerültek fórba, és gyorsan egyenlítettek is. Nem sokkal később megszületett az első akciógól, Kisteleki Hanna hatalmas lövése a felső lécről befelé csorgott a vízen a kapuba, pillanatokkal később pedig már a vele szemben befújt emberelőnyt váltotta gólra a rivális (2-2). Tóth Ildikó harcosságának köszönhetően jöhetett a harmadik magyar emberelőny, Bíró Attila időt kért, a megbeszélt figura végén pedig Illés Anna szerezte meg a vezetést (3-2). A negyed utolsó másodperceiben emberelőnyben támadhatott a rivális, s a dudaszó pillanatában egyenlített.

Két perc telt el a második játékrészből, amikor Bujka Barbara forgatta be emberét, aki szabálytalanul állította meg, az ötméterest pedig a sértett értékesítette (4-3). A hollandok tapadtak,  Yasemin Smit pattintott gyönyörűen Gangl Edina feje fölött a hálóba (4-4), majd ötmétereshez jutottak, de a magyar kapus könnyedén hárította a gyenge büntetőt. A hollandok kezdték átvenni az irányítást, és egy átlövésből megszerezték a vezetést. A magyarok ellen sorozatban fújták be a kontrákat, illetve az emberelőnyöket, ennek ellenére megúszta ezt a néhány percet Bíró Attila együttese anélkül, hogy tetemes hátrányba került volna (4-5).

A nagyszünet után rögtön egyenlített a magyar csapat: Bujka remekül fordult le és lőtt a kapuba (5-5). A túloldalon jött a „szokásos” fór, de a magyar blokkok erdejében elakadt a labda. Az ellentámadásnál létszámfölénybe került a magyar válogatott, a figura végén Takács Orsolya szerezte meg a vezetést (6-5). Ám nem tartott sokáig az öröm, a hollandok fórból egyenlítettek. A magyar csapat mintha kissé fáradt volna, ugyanakkor ez csak támadásban látszódott meg, a védekezésben mindig akadt egy-két besegítő kéz, vagy ott volt a helyén Gangl. Fél perccel a negyed vége előtt emberelőnybe került a magyar csapat, a befejező pedig Kisteleki volt a jobb szélen. A hollandok ugyanakkor újra az utolsó másodpercben szereztek gólt (7-7).

Több mint három perc telt el gól nélkül a zárónegyedből, amikor Tóth Ildikó küzdött hatalmasat centerben és húzta a labdát a kapuba (8-7). Az utolsó percekben emberhátrányok sorát védekezte ki a magyar csapat, a vége előtt fél perccel pedig újra Tóth következett és eldöntötte a finálét (9-7).

„Erre nem lehet előre készülni… A női vízilabda minden szépsége benne volt ebben a mérkőzésben” – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak Bíró Attila, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban a fantasztikus védekezés miatt jár a kalapemelés a játékosainak.

„Én hittem a sikerben és a közvetlen környezetem is, de aztán átragasztottam a lányokra, és ők is elkezdtek hinni benne. Persze a hit a győzelmekkel jön meg, mi pedig előbb bejutottunk az elődöntőbe, majd meg tudtuk nyerni a finálét is” – vélekedett a szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban az olimpiai kvalifikáció volt a céljuk, de természetesen örömmel vették át az Európa-bajnoki aranyérmeket.

„Amikor októberben az első edzésen elmondtam a lányoknak, hogy az Európa-bajnokságon kell kiharcolni az olimpia kvalifikációt, nem hiszem, hogy sokan hittek benne, aztán novemberben néhányan már igen, decemberben még többen, és az elmúlt két hétben már mindenki” – nyilatkozta a hollandok ellen 9-7-re megnyert belgrádi finálét követően a szakember, akit augusztusban, a kazanyi világbajnokság után távozott Merész András helyére neveztek ki.

Hozzátette: mondhatna közhelyeket, mint a nagy szív és a hatalmas küzdeni tudás, de úgy gondolja, rendkívül szervezett játékot mutattak be, ráadásul a döntőben két gólt adtak ajándékba a két negyed utolsó pillanatában a hollandoknak. „Mindezek ellenére sem törtünk össze és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Nagyon erősek vagyunk mentálisan” – tette hozzá a szakember.

„Nagyon sokat dolgoztunk, köszönet az egész stábnak, mindenki rengeteget tett azért, hogy ezek a lányok ilyen állapotban legyenek” – közölte. „Ők nagyon jó vízilabdázók, ez soha nem volt kérdés, jól összeraktuk őket, úgy gondolom, régóta bennük volt ez az eredmény” – mondta Bíró Attila.

A végeredmény: 1. Magyarország (Gangl Edina, Kasó Orsolya – kapusok, Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó, Garda Krisztina, Illés Anna, Takács Orsolya, Bujka Barbara, Czigány Dóra – mezőnyjátékosok), 2. Hollandia, 3. Olaszország, 4. Spanyolország, 5. Görögország, 6. Oroszország, 7. Franciaország, 8. Németország, 9. Szerbia, 10. Portugália, 11. Horvátország, 12. Törökország

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a szakmai stáb munkáját emelte ki: „Bíró Attila és közvetlen edzőkollégái hatására kapott egy új impulzust a csapat, azt gondolom, elsősorban ez volt a döntő, hiszen ezek a lányok nem most tanultak meg jobban vízilabdázni, kellett valami változás, ez pedig bejött. Attila az ő lelkesedésével kihozta a legtöbbet a lányokból. Hozzáteszem, hogy a női vízilabda kapussportág, Gangl Edina pedig tökéletes választásnak bizonyult ezen az Európa-bajnokságon”.

Kemény a férfiakkal kapcsolatban megjegyezte, a görögök elleni szombati bronzmérkőzés már nem más, mint presztízskérdés, Benedek Tibor együttesének az áprilisi olimpiai selejtezőtornán kell kiharcolnia a riói indulást.

A játékosok a dobogón Gyárfás Tamástól, a Magyar Úszó Szövetség elnökétől vehették át a győztesnek járó érmeket, Gangl Edinát a torna legjobb kapusának választották, míg a gólkirály – igaz, a döntőben nem volt eredményes – 23 találattal a magyar csapat kapitánya, Keszthelyi Rita lett.

„Nagyon jól éreztem magam a vízben, nem is lehet összehasonlítani ezt a mérkőzést az elsővel” – nyilatkozta Gangl, aki szerint elsősorban annak köszönhető a csapat ugrásszerű fejlődése, hogy összeszedettebb lett a védekezése, támadásban pedig higgadtabbak voltak. Hozzátette, nem volt jó kétszer is a negyed utolsó másodpercében gólt kapniuk, de jól mutatja a csapat mentális erejét, hogy ebből is fel tudtak állni.

A válogatott egyik legrutinosabb tagja Takács Orsolya, aki már a 2005-ös montreali világbajnokságon győztes együttesnek is a tagja volt. Elmondta: „ez egy teljesen más élmény volt. Több mint tíz évbe telt, hogy újra átéljem, fantasztikus volt. Én is teljesen más vagyok, a csapat is teljesen más, nagyon boldog vagyok. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még dolgozni, nem az első napokon kellett megnyerni ezt az Európa-bajnokságot, hanem az utolsó kér mérkőzésen”.

A hollandok elleni finálé kulcsembere, az utolsó két gólt szerző Tóth Ildikó volt. Elmondta: „szerencsére nem görcsöltünk rá a fináléra, kicsit tétnélkülinek is éreztük. A meccs után bementünk átöltözni, és akkor ébredtünk rá, hogy megyünk Rióba. Az, hogy Európa-bajnokok vagyunk, még nem esett le…”

A kiváló játékos hozzátette, az olimpia még nagyon messze van, addig rengeteg munka vár a csapatra, de nagyon jó, hogy van miből építkezniük. A békeharcos útja című alkotást idézte: „az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél… Ahogyan ezt az egész döntőt megéltük, az volt fantasztikus, ahogyan a kispad együtt volt, ahogy bent a vízben együtt voltunk, az egy olyan pillanat, amihez bármikor vissza tudunk nyúlni, ha nehéz lesz”.

Szintén két góllal járult hozzá a sikerhez Bujka Barbara, aki az Európa-bajnoki trófeával a kezében válaszolt az újságírók kérdésére: „négy negyeden keresztül jól játszottunk, akárcsak tegnap, végig koncentráltunk. Egyszerűen nem lehetett mélypontot találni, bárki volt bent a vízben, megcsinálta a feladatát”.

Illés Anna először a testvérének kívánt boldog születésnapot: „én még soha nem nyertem, nagyon-nagyon örülök. Azt gondolom, az döntött, hogy amikor a hollandok vezettek, mi akkor sem tértünk el a taktikától, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést”.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés