Kövess minket

Sport

Messi ötödször kapta meg az Aranylabdát, ollózásért járt a Puskás-díj!

Cikkünkben megtalálsz mindent, amit az éves FIFA-gáláról tudni érdemes.

Megosztva

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a brazil Wendell Liráé lett.

A 28 éves Messi – aki Kakától, a brazilok világbajnokától vehette át a díjat – 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A katalán együttes az ő vezérletével történelmet írt, ugyanis a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott, ezzel másodjára vitte véghez ezt a bravúrt, amely korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült. Messi 43 góllal zárta az idényt, s Neymarral, valamint Luis Suarezzel kiegészülve félelmetes hármast alkotott, az „MSN-trió” rekordot jelentő 122 találattal zárta a szezont.

A FIFA honlapjának beszámolója szerint Messi hatalmas fölénnyel, a szavazatok 41,33 százalékát begyűjtve diadalmaskodott. A második helyen a háromszoros győztes Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csatára végzett 27,76 százalékkal, míg Neymar 7,86 százalékkal lett harmadik.

„Hihetetlen, hogy ez már az ötödik. Ez sokkal több, mint amiről gyermekként álmodtam” – mondta a győzelem pillanatait követően Messi.

A nőknél a világbajnoki címet nyert amerikai válogatott középpályását, Carli Lloydot választották a legjobbnak, aki a vb-fináléban mesterhármast ért el.

A hetedik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Wendell Lira kapta. A 27 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly március 11-én a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO – Goianesia meccs 28. percében egy kiugratást követően ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát, s ezzel 1-0-s vezetéshez juttatta a vendégeket. Érdekesség, hogy a találkozót, melyet Lira csapata nyert 2-1-re, négyszáznál is kevesebb néző látta a helyszínen.

[vembed youtube=”NG-d-aHadKo” ]

A díjat – amelyet korábban Cristiano Ronaldo, a török Hamit Altintop, a brazil Neymar, a szlovák Miroslav Stoch, a svéd Zlatan Ibrahimovic és a kolumbiai James Rodriguez érdemelt ki – Hidetosi Nakata korábbi japán válogatott futballista adta át.

Wendell Lira a szavazatok 46,7 százalékát gyűjtötte be, a második Messi lett 33,3 százalékkal, míg az olasz Alessandro Florenzinek (AS Roma) a Bajnokok Ligájában a Barcelona ellen szerzett találata 7,1 százalékot kapott.

A legjobb férfi csapatot irányító edző Luis Enrique, a futballtörténelemben másodszor triplázó FC Barcelona vezetőedzője lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a világbajnoki címet nyert amerikai válogatott szövetségi kapitányát, Jill Ellist választották.

A FIFA Fair Play-díját azok a klubok és szövetségek kapták, akik segítették a menekülteket. Az elismerést a korábbi német válogatott futballista, a ghánai születésű Gerald Asamoah vette át.

Az elnöki különdíjat ezúttal nem osztották ki, mivel Joseph Blatter FIFA-elnököt a szervezetet sújtó korrupciós botránnyal összefüggésben az etikai bizottság nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, így a gálán sem vehetett részt.

A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba négyen-négyen kerültek be a Barcelonából és a Real Madridból, míg egy-egy játékost adott a Bayern München, a Paris Saint-Germain és a Juventus. A legjobb tizenegyben négy brazil mellett két spanyol és egy-egy német, horvát, francia, argentin és portugál futballista szerepel.

A zürichi éves FIFA-gála díjazottjai:

-FIFA-Aranylabda (az év legjobb férfi játékosa): Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

-az év legjobb női játékosa: Carli Lloyd (amerikai, Houston Dash)

-az év edzője férfi csapatnál: Luis Enrique (spanyol, FC Barcelona)

-az év edzője női csapatnál: Jill Ellis (amerikai, Egyesült Államok)

-FIFA Puskás-díj (az év legszebb gólja): Wendell Lira (brazil, Goianesia)

-FIFA Fair Play-díj: minden klub és szövetség, amely segítette a menekülteket – a díjat átvette: Gerald Asamoah (német)

Az Év csapata:

Manuel Neuer (német, Bayern München) – Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain), Marcelo (brazil, Real Madrid), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Dani Alves (brazil, FC Barcelona) – Andres Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Juventus) – Neymar (brazil, FC Barcelona), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

Így szavazott a magyar-válogatottat képviselő Bernd Storck és Dzsudzsák Balázs :

A FIFA honlapjának beszámolója szerint a német edző a második helyen honfitársát, Thomas Müllert, a harmadikon pedig a végső győztes Lionel Messit nevezte meg.

A török Bursaspor szélsője eltalálta a végső sorrendet, hiszen nála is Ronaldo lett a második, a harmadik pedig Neymar.

Az újságírók közül Csillag Péternél, a Nemzeti Sport munkatársánál Messi győzött Luis Suarez és Ronaldo előtt.

Következzen a múlt! A FIFA-gálák rekorderei és összes eddigi díjazottja olvasható alább, köztük Albert Flóriánnal és a Ferencvárossal!

A győztesek rangsora klubok szerint:

11 győzelem: FC Barcelona (Messi 5, Cruyff 2, Suarez, Sztoicskov, Rivaldo, Ronaldinho)

8 győzelem: Juventus (Platini 3, Sivori, P. Rossi, R. Baggio, Zidane, Nedved), AC Milan (Van Basten 3, Rivera, Gullit, Weah, Sevcsenko, Kaká), Real Madrid (Di Stéfano, Cristiano Ronaldo 2-2, Kopa, Figo, Ronaldo, Cannavaro)

5: Bayern München (Beckenbauer 2, K.-H. Rummenigge 2, G. Müller)

4: Manchester United (Law, B. Charlton, Best, Cristiano Ronaldo)

2: Dinamo Kijev (Blohin, Belanov), Hamburger SV (Keegan 2), Internazionale (Matthäus, Ronaldo)

1: Ajax Amsterdam (Cruyff), Benfica (Eusebio), Blackpool (Matthews), Borussia Dortmund (Sammer), Borussia Mönchengladbach (Simonsen), Dukla Praha (Masopust), Dinamo Moszkva (Jasin), FERENCVÁROS (ALBERT FLÓRIÁN), FC Liverpool (Owen), Olympique Marseille (Papin)

A győztesek rangsora országok szerint:

7 győzelem: NSZK/Németország, Hollandia

6: Franciaország

5: Anglia, Argentína, Brazília, Olaszország, Portugália

3: Spanyolország, Szovjetunió

2: Csehszlovákia/Csehország

1: Bulgária, Dánia, Észak-Írország, Libéria, MAGYARORSZÁG, Skócia, Ukrajna

A győztesek rangsora bajnokságok szerint:

19 győzelem: Spanyolország

18: Olaszország

9: NSZK/Németország

6: Anglia

3: Szovjetunió

1: Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Portugália

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés