Kövess minket

Sport

Újra saját csapattal versenyez a Renault a Forma-1-ben!

A Renault 2010 után újra saját csapattal indul majd a Forma-1-es világbajnoki sorozatban, miután megállapodott a Lotus istálló átvételéről.

Megosztva


A francia autógyár közleményben jelentette be, hogy csütörtökön aláírta az előszerződést a komoly anyagi problémákkal küzdő Lotus képviselőivel az adásvételről, s egyben jelezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül véglegesítik a megállapodást.

A Renault Forma-1-es jövőjéről hónapok óta folytak a találgatások, miután a cég motorjait nyíltan bírálták az azt használó csapatok. A legnagyobb kritikus a Red Bull volt, mely négy világbajnoki címet szerzett Renault-motorokkal, az utóbbi két évben azonban lemaradtak a Mercedestől, s a Ferraritól is. Az osztrák istálló korábban nyíltan szakított is a francia vállalattal, aztán a múlt héten – sajtóhírek szerint – mégis megállapodott vele a jövő évi erőforrások biztosításáról.

„A Renault két lehetőség előtt állt: vagy visszatér csapatként, vagy elhagyja a Forma-1-et. Miután alaposan áttanulmányoztam a helyzetet, úgy döntöttem, elindulunk 2016-ban. A célunk a győzelem, akkor is, ha ez időt vesz majd igénybe” – nyilatkozta Carlos Ghosn, a gyár ügyvezető elnöke.

A Renault 1977-ben mutatkozott be a legrangosabb autós sorozatban, s azóta, önálló csapatként és motorszállítóként összesen 168 futamgyőzelmet ért el, s 12 konstruktőri vb-címet szerzett. Önálló csapata legutóbb 2010-ben volt, azóta csak motort szállított.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés