Kövess minket

Stílus

A hamisítóknak és hamisítványoknak mutat görbe tükröt „FAKE” kollekciójával a Gucci

Megosztva

Legyen szó elektronikai eszközökről vagy divatcikkekről, a hamisítványok piaca mindig is óriási volt, ennek pedig akarva akaratlanul is érintettjei lettek maguk a luxuscégek, akik más-más módon reagálták le az évek során a kamutermékek megjelenését és egyre szélesebb körű elterjedését.

A koppintásai miatt különféle balhékba keveredő Virgil Abloh 2017-ben például még így beszélt a fake cuccokról: “A hamisítványok a legjobb visszajelzések, imádom őket, jobbak, mint egy pozitív kritika a Vogue-ban. Ha a replikákkal odáig jutnak, hogy már más emberek is profitálnak belőle, az azt jelenti, hogy a dolog tényleg működik. Nem vesznek el tőlem, sokkal inkább tovább reklámoznak.” Egy évre rá sok minden megváltozott: Abloh eszeveszett pereskedésbe kezdett és minden erejével azon volt, hogy kivonja az Off-White másolatait és azok terjesztőit a piacról. 

Forrás: NSS Magazine

Más, kevésbé radikális, ám sokkal több iróniával fűszerezett módszerhez nyúlt az Alessandro Michele kreatív igazgató által koordinált Gucci: a high fashion cég a közelmúltban adott ki egy olyan, apró csavarral érkező kapszulakollekciót, melynek darabjain a „FAKE”, azaz hamisítvány/kamu felirat díszeleg nagy nyomtatott betűkkel. 

Vagyis egészen pontosan a NOT FAKE” felirat (a kollekció hivatalos neve is Fake/Not Collection), de minden esetben úgy elhelyezve, hogy viseléskor csak az utóbbi legyen olvasható és látható a darabok elülső oldalán. Kétség kívül nem rossz állásfoglalás, ami egyszerre reflektál a divatvilágban és a divatvilágon élősködő kamukultúrára és az elvetemült Hypebeast-fogyasztók állandó, görcsös eredetiségvizsgálatára. 

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

A kapszula egyébként főleg bőr termékeket is kiegészítőket foglal magába: kézhez kapunk egy baseball sapkát, váll,-öv-és kézitáskákat, egy hátizsákot, egy sálat, egy pénztárcát, egy papucsot és egy dzsekit is. Ha pedig mindez nem lenne elég, még az óriási hype-nak örvendő Ace sneakerre is rádobták a sárga FAKE feliratot. 

A kollekciót itt lehet szemlézni és megvásárolni, szokásos Gucci-áron természetesen.

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

Forrás: NSS Magazine / Gucci

A témához kapcsolódó, kamutermékek piacáról és a hamisítványok Mekkájáról szóló 2018-as anyagunk itt olvasható.

(NSS)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés