Kövess minket

Stílus

A koránkelés betegséget okoz!

Az Oxford Egyetemen végeztek egy kutatást, ami bebizonyította azt, amit a világ összes diákja, munkása, esetleg rádiósa és pékje biztosan tud, méghozzá, hogy a koránkelés nem más, mint kínzás.

Megosztva

alvasmegvonas

Fotó: Getty / istock / Europress

Pedig nem kellene, hogy így legyen. A kutatást vezető orvos, bizonyos Dr.Paul Kelley szerint, az ideális az lenne, ha mindenki, aki még nem töltötte be az 55. életévét, napjait reggel 10 órakor kezdhetné. Az évekig tartó korán kelés, hosszútávon mentális és fizikai problémák okozója lehet, az alváskutató szerint. Ez pedig nem csak az egyénnek nem jó, de a munkahely esetleg az iskola sem profitál belőle. Fáradt, stresszes emberek hada indul neki hajnalonként dolgozni vagy suliba és ez természetesen kihat a munkájukra, de az egész életükre is, ami pedig még nagyobb gond az orvos szerint. A koránkelők sokszor figyelemzavarban szenvednek, a hosszútávú memóriájuk romlik, és hajlamosabbak alkoholhoz esetleg drogokhoz nyúlni.

Dr. Kelley elmondta azt is, hogy az egész társadalmunk alváshiányban szenved, az emberektől megvonják az alvást. A testünk negatívan reagál erre, érzelmileg instabillá válhatunk, szervezetünk pedig leépül. Leginkább a szív és a máj szenved a kevés alvástól. A börtönökben sem véletlen a hajnali ébresztő, a raboknak ez egy külön tortúrával ér fel. Reggel ötkor felverik őket, ételt adnak nekik, amire nincs szükségük olyan korán. A rácsok mögött a biológiai óra össze-vissza ketyeg tovább.

Kitért arra is, hogy azokban az iskolákban, ahol később kezdődik a tanítás, a diákok sokkal jobb eredményeket érnek el. Ezt bizonyítja, egy angliai középiskola kísérlete. A Monkseaton középiskola tanulói, egy hétig a szokásos reggel 8:30-as kezdéshez képest, csak reggel 10 órakor kellett megjelenjenek a suliban. Azon túl, hogy nagyon élvezték a helyzetet, a diákok jobban teljesítettek a dolgozatokon. A jó eredményeket elért tanulók száma 34 százalékról 50 százalékra nőtt a középiskolában.

Dr. Kelley szerint a 16 év alatti gyerekeknek nem probléma a 8:30-as kezdés, mert nekik még kevesebb alvásra van szükségük. Viszont 16 éves kor felett, a reggel 10 esetleg 11 órai kezdés lenne a legideálisabb. Az alvásmegvonás ezt a korosztályt érinti leginkább. 55 év felett kevésbé kell aggódni, mert a test akkor már kevesebb alvást igényel.

Azt nem tudjuk mennyi pénzt költöttek a kutatásra, de ezekkel a tényekkel mi, már évek óta tisztában vagyunk. Sőt szenvedünk is miatta eleget.

Több alvást a népnek!

(complex.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés