Keresés
  • Főoldal
  • Stílus
  • Csúnyán bebukta a millió dolláros pert a New Balance-ot kopizó kínai New Barlun márka

Csúnyán bebukta a millió dolláros pert a New Balance-ot kopizó kínai New Barlun márka

Offmedia- 2020.04.23. 17:06
Túlságosan hasonlítottak a cipők és a logójuk.
Megnyerte a New Balance a kínai sneaker márka, a New Barlun ellen indított perét, amit azért indítottak, mert a cipőik feltünően hasonlítottak az övéikre - írja a Highsnobiety.

A New Barlun már rögtön a logódizájnban erősen átvette a New Balance stílusát, de a 1,5 millió dolláros büntetéssel záruló pert nem ezért, hanem a cipőik hasonlósága miatt bukták be. A shanghaji bíróság azt állapította ugyanis meg, hogy a New Barlun lépők oldalán lévő "N" betű túlságosan hajaz a New Balance ismert N betűjére, mely szinén a cipőik oldalán helyezkednek el, ugyanabban a szögben. A New Barlun azzal védekezett, hogy anno levédették a saját "N" betűjüket, mely valóban egy kicsit vaskosabb a Balance verziójánál, de ez sem volt elég, mivel a bíróság szerint ettől még megtévesztő lehet a dizájn a vásárlók számára, amit az alábbi összehasonlítás alá is támaszt.  

Mint két tojás (bal: New Balance, jobb: New Barlun)

Hozzászólások

Érdekes lehet