Kövess minket

Stílus

Ezt adta nekünk a divat 2016-ban

Ha most egy hagyományos „ilyen trendek voltak 2016-ban” típusú összegzőt vársz, ez nem az lesz.

Megosztva


2016-ban annyi mikrotrend bukkant fel, hogy szinte hetente lehetett valami újabb divathóbortot követni. Persze, voltak „nagy trendek” is, például a fűzős felsők, vagy a kombinék pólóval, de összességében valami olyasminek lehettünk szemtanúi, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Annak, hogy a divat változása annyira felgyorsult, hogy a trend szó lassan értelmét veszti, és a követése nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezetünk kimerítéséhez is vezet.

2016-ban egyre hangsúlyosabbá váltak a fenntartható törekvések a divatban: az Adidas óceáni hulladékból készített cipőt,, több nagyobb divatmárka indított fenntartható vonalat, és a magyar divattervező verseny, a Gombold újra témája is a fenntarthatóság volt. Talán 2017. lesz, amikor fordul a kocka: a fast fashion nem terjedhet tovább, hiszen mi értelme van hetente új divatot kitalálni? Egy idő után se az ipar, se a vásárlók nem fogják bírni ezt a tempót.

Már így is egyre többen állnak rá inkább a minimalista vonalra. Bár még mindig rengeteget vásárolunk – és annál is több ruha kerül minden évben a turkálókba – a kapszulagardrób és az időtálló, basic darabok egyre nagyobb teret hódítanak. Persze nehéz ellenállni a folyamatos vásárlásnak, amikor minden annyira olcsó, de egy idő után mi magunk sem tudunk mit kezdeni a rengeteg ruhával, ami ott lóg a szekrényünkben, és mégsincs mit felvennünk. Mert a legújabb trendeket akarjuk követni, mindig divatosan megjelenni, újat venni ahelyett, hogy kreatívak lennénk azzal, amink van.


Az én egyik újévi fogadalmam 2017-re, hogy a folyamatos trendkövetés és vásárlás helyett lelassuljak. Nem mondom, hogy többet be se fogom tenni a lábam a fast fashion boltokba, mert néha elkerülhetetlen, hogy az ember újat vegyen valamiből, azonban a divat körbeért, és szinte ugyanazok a trendek ismétlődnek újra meg újra. Ami most divatos, azt megtalálom 20 vagy 40 évvel ezelőtti kiadásban egy turkálóban, egyszerűen annyi ruha van jelenleg körforgásban, hogy mindenki fel tudna öltözni anélkül, hogy egy darab újat is gyártanának a következő évben. Azokról nem is beszélve, amik eleve ott lógnak a szekrényünkben, csak nem hordjuk őket.

Szóval ha valamit érdemes átgondolnunk a 2016-os divattal kapcsolatban, hogy hány olyan dolgot vettünk meg, mert olcsó és divatos volt, amit nem nagyon fogunk hordani többet, mert Kylie meg Kendall Jenner már rég továbblépett, és hogy amúgy is kik ezek és miért követjük őket, miért követünk bármilyen trendet. A kreatív öltözködéshez nem folyamatos vásárlásra van szükség, hanem hogy felhasználjuk azt, amink van, és 2016-ban nem sok olyat tudott mutatni a divat, ami ne került volna már elő korábban. Az új irányvonal, nem csak 2017-re, hanem hosszú távra is, a fenntarthatóság, újrahasznosítás.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés