Keresés
  • Főoldal
  • Stílus
  • Így ültették át a ritka betegségeket a divat nyelvére a magyar tervezők

Így ültették át a ritka betegségeket a divat nyelvére a magyar tervezők

Helstáb Laura- 2016.03.11. 16:10
A PS Magazin "Jól áll neked a tolerancia" címmel pályázatot hirdetett divattervezőknek, hogy ruhák képében jelenítsék meg a ritka betegségeket. Az elkészült műveket csütörtök este mutatták be, ahol szakmai zsűri díjazta a legjobbakat.

A pályázat döntősei

A különbözőség inspirál, ez az, ami megragadja a figyelmet, a divatipar sokszor mégis a szépség uniformizálására törekszik egy – sokak számára elérhetetlen – ideál megalkotásával. Kevés tervező van, aki felvállalja, hogy a modellek és az általa készített ruhák ne ehhez az ideálhoz illeszkedjenek, és akik megteszik, azok közül is vannak, akik inkább a provokáció, mint a tolerancia és a társadalmi elfogadás jegyében. A Pesti Stílus Magazin és a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) által kiírt pályázat és divatbemutató azt a célt szolgálta, hogy azok is rivaldafénybe kerülhessenek és hallathassák a hangjukat, akik eltérnek ettől az ideáltól.

Kerekasztal beszélgetés: Strasser Orsolya (PS Magazin), Jokán Andrea (TASZ), prof. Vörös Miklós (MOME), Dr. Pogány Gábor (RIROSZ), Kajdi Csaba (Visage), Lakatos Márk és Lilu

Dr. Pogány Gábor, a RIROSZ elnöke a bemutatón elmondta, az egyik legnagyobb problémát az jelenti a ritka betegségekkel élők számára, hogy annyira kevés a tudás és az információ ezekről a betegségekről, hogy a legtöbb esetet nem is, vagy csak nagyon sokára diagnosztizálják. Ritka betegségeknek tekinthető Magyarországon a genetikai rendellenességek nagyrésze és az összes szindróma (pl. Down-szindróma). A pályázat résztvevőinek ezeket a betegségeket kellett a divat nyelvére átültetnie, azaz ruhák képében megjeleníteni. A versenyre bárki benevezhetett, így egyúttal a fiatal tehetségeknek is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra. Végül húsz pályamű került be a döntőbe, és vonult fel a kifutón csütörtök este Budapesten. A zsűri tagjai, Abodi Dóra, Bódis Boglárka, Csala Kriszta, Srej Zsófia, Strasser Orsolya és Oleg Borisuk egy fődíjast és öt különdíjast választottak.

Különdíjat kapott Dózsa Kamilla üvegcsontúságot bemutató munkája, talán az egyik legkülönlegesebb a pályaművek közül, mert aprólékosan összeszőtt szivacs-csíkokból állt. A betegség fő jellemzője, hogy a csontok könnyen törnek vagy eldeformálódnak.


Különdíjat nyert Boncsér Zsófi is, aki a valóság és a tükörkép közötti határok elmosódását ábrázolta.


A Rett szindróma egy genetikai hátterű, szinte csak lányokat érintő, átfogó fejlődési zavar, melynek következtében a gyermekek halmozottan sérültek, állandó felügyeletet, figyelmet és segítséget igényelnek. Ezt ragadta meg Györök Bori szintén különdíjat nyert pályaműve.


Különdíjat édemelt Veress B. Andrea ichthyosist bemutató munkája is. A más néven halbőrűségként ismert betegség a bőr folyamatos hámlását okozza, és szintén veleszületett genetikai rendellenesség.


A különdíjasok sorát az Open Up Brand zárta, akik a gigantizmust, illetve akromegáliát jelenítették meg egy látványos, fekete redős ruhával. A betegség a növekedési hormon túltermelődésével jár, gyermekkori kialakulása szokatlanul nagy testmagasságot eredményez, felnőtteknél pedig a csontok deformálódását.


A főnyereményt Nagy Adirenna hemofília című munkája vitte el. A vérzékenységként is ismert betegség a véralvadás zavarával jár és genetikailag öröklődik. A tervező összekapcsolta a két modellt, azt a segítségnyújtást szimbolizálva, amit az egészséges ember nyújthat a betegnek.


Nehéz dolga lehetett a zsűrinek, mert a pályázatra nagyon kreatív művek érkeztek. Többen ábrázolták például a vitligot, egy szerzett, pigmenthiányt okozó bőrbetegséget, amely már korábban is megjelent a divatban a topmodell, Winnie Harlow révén, aki a Desigual és a Diesel kampányában is szerepelt.


Szerintünk kiemelkedő volt Virág Anita munkája is, amely a sclerosis tuberosa nevű betegséget jelenítette meg. A betegséget legkorábban az epilepszia és a demencia összekapcsolódásaként írták le, következtében általában jóindulatú tumorok keletkeznek több szervben, ezzel szerteágazó tüneteket okozva.


Maguk a betegségek mellett az ezzel járó társadalmi és pszichológiai folyamatokat is ábrázolták a tervezők: ezek közül a legjobban Szemeti Anna kirekesztettséget megjelenítő, tüskés ruhája tetszett, melyen a bemutató során színes, világító nyakláncra és koronára cserélték a töviseket. Ezzel pedig megint csak oda lyukadok ki, ahol az elején elkezdtem: hogy a különbözőség valójában gyönyörű és inspiráló, és igenis helye van a divatban, a kultúrában és a társadalomban.


Képek: Helstáb Laura

Hozzászólások

Érdekes lehet