Kövess minket

Stílus

Inkább a magány, mint a szánalom!

Nem létezik olyan kapcsolat, amelyben alkalomadtán ne adódnának hullámvölgyek.

Megosztva

A párkapcsolatok misztikuma a hullámvölgyek megoldásában rejlik. Mégpedig abban, hogy a felismerését követően javítható problémával álltok szemben, vagy pedig akkorává válik a szakadék köztetek, mint a Grand Canyon. Utóbbi esetén mérlegeljetek és vitassátok meg, esetleg csináljatok egy pro és kontra listát. Idézzétek fel a szép emlékeket. Gondoljátok végig, hogy azok a tulajdonságok, melyek nem tetszenek a párotokban vajon megváltozhatnak-e. Ebben az esetben tartsátok szem előtt azt is, hogy a változtatás nem biztos, hogy tartós lesz, hiszen egy bizonyos életkor után már nem igazán változnak az emberek.

Ne féljetek meghozni a döntést, ha arra juttok, hogy a kapcsolatotoknak befellegzett. Ne erőltessétek tovább, főleg ne szánalomból. Ne maradj senkivel azért, mert sajnálod – ezt előbb vagy utóbb ő is megérzi, és a csalódottság mellett még árulást is fog érezni. Jobb most hozni egy nehéz döntést, mint évekkel később, amikor már lesznek esetleg gyerkőcök is. Adjátok meg az esélyt a másiknak a boldogságra.

Sokan nem szeretnek szakítani és emiatt halogatják megtenni. Legyetek büszkék magatokra, hogy meg mertek hozni egy ilyen nehéz döntést. 

Nem kétséges, hogy nehéz lesz a másik szemébe nézni, és kimondani, hogy vége, de vigasztaljon a tudat, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Lehet, hogy egy ideig rossz lesz, de idővel minden jóra fordul.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés