Kövess minket

Tech

A hangunkat és a hangulatunkat elemezve ajánlhat zenéket a Spotify a jövőben

Megosztva

Forrás: Billboard

Engedélyt kapott egy Spotify által beadott szabadalom, mely azt hivatott segíteni, hogy az applikáció az emberi beszéd, és a háttérzaj alapján is tudjon zenéket ajánlani a felhasználóknak – írja a Music Business Worldwide alapján a Pitchfork. A szabadalom bejegyzésére még 2018-ban adta be a papírokat a streamingszolgáltató, de csak most, 2021 januárjában kapott rá zöld utat. 

A Spotify eddig szimplán a felhasználók szokásait elemző algoritmusok alapján ajánlott előadókat, stílusokat, albumokat, és egyebeket, de mint a szabadalmukban írják, egy teljesen új irányra van szükségük a felhasználók ízlésének eltalálására, mely egy magasabb szintű technológiát használ, és nincs hozzá szükség a felhasználók inputjára.

Ez a magasabb szintű technológia figyelné a felhasználó hangját, és az intonációk, hangsúlyok, ritmusok, és az akcentusok elemzése alapján ajánlana zenéket. A tech ezen túl a háttérzajokat is elemezné, és azt is megpróbálná eltalálni, hogy a hallgató egyedül vagy társaságban van, a hangunk alapján pedig az életkorunkat, nemünket, és még a hangulatunkat is figyelembe venné egy-egy új zene ajánlásakor.

A Spotify a Pitchfork megkeresésére csak egy sablonválaszt külött, melyben elmondták, hogy nagyon sok szabalmat levédetnek, melyek közül egyeseket meg is valósítanak. Egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy az újítás bekerül-e a Spotify appba, és ha igen, mikor.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés