Kövess minket

Tech

A Microsoft hivatalosan is bejelentette olcsóbb új generációs konzolját, a Xbox Series S-t

A Microsoft két új konzollal fut neki az új generációnak, az olcsóbb verziónak már a magyar árát is tudni lehet.

Megosztva

Forrás:

A Microsoft bejelentett egy Xbox Series S nevű konzolt a már korábban leleplezett Xbox Series X mellé. A Series S létét már egy ideje pletykálták, órákkal a hivatalos bejelentés előtt pedig még a netre is kikerültek a konzol részletei, így aztán a MS inkább gyorsan megerősítette a dolgot.

A Microsoft szavai szerint a Series S újgenerációs teljesítményt nyújt majd, az Xbox történetének eddigi legkisebb méretében. A bejelentésben az árát is elárulták, aránylag olcsó lesz, itthon 113,990 Ft.

[twitter]https://twitter.com/XboxHungary/status/1303247343274385408[/twitter]
A gép 60%-al lesz kisebb, mint a Microsoft másik következő generációs konzolja, a bivalyerős, és várhatóan lényegesebben drágább Xbox Series X. Lemezeket nem olvas majd a Series S, teljes mértékben digitális gép lesz, a játékokat akár 1440p felbontásban is tudja majd futtatni, extrém esetben akár 120-as képfrissítés mellett. A Series S a legújabb ray-tracing technológiára is képes lesz. Megjelenés november 10-én, a Windows Central infói szerint a Series X-szel egy időben.

[vembed youtube=”KHLfCFMKxPg” ](The Verge)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés